Mazepin tudja, nagyot hibázott az első körben - F1VILÁG.HU

Mazepin tudja, nagyot hibázott az első körben

Már az első körben kiesett a vasárnapi Bahreini Nagydíjon a Haas versenyzője, Nikita Mazepin, így a fiatal pilóta számára nem sikerült jól a Forma-1-es bemutatkozás.

Az orosz nemzetiségű, az F1-ben azonban semleges színekben induló pilóta a 19. helyről vágott neki az idény első futamának, ám már a pálya 2-es kanyarjában elveszítette uralmát autója felett, és a korlátnak csapódott.

Mazepin természetesen nagyon csalódott a történtek miatt, felelősségét azonban azonnal elismerte.

 

„Nagyon egyszerű – hibáztam” – ismerte el a fiatal versenyző. „Megesik az ilyen. A rajtom jó volt, az 1-es kanyarba a külső íven érkeztem meg. Aztán mentem át a 2-es kanyaron, és nagyon próbáltam elkerülni Micket [Schumacher], mivel nagyon közel volt hozzám, és túl nagy gázzal jöttem ki a kanyarból, a gumik nem bírták.”

„Hidegek voltak, rámentem a kerékvetőre, túl nagy gázt adtam és megpördültem. Abszolút az én hibám volt, és nagyon kiábrándító. Nagyon sajnálom a csapatot, mivel sokkal többet érdemeltek volna ennél.”

„Nyilván mindig vannak pozitívumok, amiket magával tud vinni az ember – a tanulási folyamatban nyilván előrébb jutottunk.”

A Haas másik versenyzője, Mick Schumacher a 16. helyen ért célba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Mazepin tudja, nagyot hibázott az első körben
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!