Friss hírek

McLaren: A versenyen legyűrhetjük a Ferrarit

A McLaren ugyan nem tudta megelőzni a Ferrarit az F1-es Brazil Nagydíj időmérő edzésén, a pilóták úgy érzik, nagy előrelépést tettek a szabadedzéshez képest, így lelkesen várják a futamot.

Lando Norris és Daniel Ricciardo a 8. és 9. helyekről kezdheti meg a szombati sprintfutamot, míg fő ellenfelük, a Ferrari a 6. és 7. pozíciókat szerezte meg. A McLaren versenyzői természetesen nem örülnek, hogy Carlos Sainz és Charles Leclerc is előttük végzett, azonban bíznak benne, hogy a szombati versenyen felvehetik felük a harcot.

„Úgy gondolom, elégedettnek kell lennünk az időmérővel, mert az első szabadedzésen kicsit küszködtünk” – nyilatkozta Norris. „Miután elvégeztünk néhány javítást az időmérő előtt, úgy éreztem, sokkal magabiztosabb vagyok az autóban.”

Hirdetés
 

Szerettünk volna a Ferrarik előtt végezni, de a 8. és 9. helyekkel kell beérnünk, mert gyorsabbak voltak. Jó helyen állunk, hogy harcoljunk velük.”

Norris csapattársa, Ricciardo is hasonlóan vélekedik, és hozzátette, arra számítottak, hogy nagyobb lesz a hátrányuk ellenfeleikhez képest – végül Norris csak 2, az ausztrál pedig 8 századmásodperccel maradt el Leclerc köridejétől.

„Csak a 8. és 9. helyeket szereztük meg, de ahhoz képest, hogy hol álltunk a szabadedzésen, elégedettnek kell lennünk ezzel” – nyilatkozta Ricciardo. „Korábban nem mentünk a lágy gumikkal, de nem éreztem, hogy sokkal több tempó maradt benne.”

„Jobban éreztem magam a lágy gumikon, aztán nem volt rossz délután, hogy mindkét autó bejutott a Q3-ba. Tudom, hogy a top 10 végén vagyunk, de sokkal kisebb a hátrányunk, mint gondoltuk.”

„Még a pályán el kell kapnunk őket, de ott vagyunk, harcban vagyunk, és nyomást helyezhetünk rájuk. Igyekszünk előrébb kerülni, de már az az előrelépés, amit péntek reggel és délután között elértünk, az már nagyon jó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!