McLaren: Az új szárnyak megnehezítik a dolgunkat - F1VILÁG.HU

McLaren: Az új szárnyak megnehezítik a dolgunkat

HIRDETÉS

A McLaren aerodinamikai vezetője, Doug McKieran elmondta, hogy nem lesz könnyű dolguk az idei évben bevezetésre kerülő aerodinamikai szabályokkal, ugyanis azok alapjaiban változtatják meg az autók viselkedését.

A McLaren aerodinamikai vezetője, Doug McKieran elmondta, hogy nem lesz könnyű dolguk az idei évben bevezetésre kerülő aerodinamikai szabályokkal, ugyanis azok alapjaiban változtatják meg az autók viselkedését.

Az idei évben számos új szabály kerül bevezetésre, többek között változik az autók aerodinamikája, és ezzel a kinézete.

Jönnek az alacsonyabb és szélesebb (ráadásul menet közben állítható) első, illetve magasabb és keskenyebb hátsó szárnyelemek, amik mind azt a célt hivatottak szolgálni, hogy elősegítsék az előzéseket.

A 2009-es autók ugyanis kevésbé lesznek érzékenyek a légáramlatokra, így a követő autó leszorító ereje és tapadása nem változik meg drasztikusan a szélárnyékban, azaz a pilóták közelebb tudnak majd menni egymáshoz, így nagyobb eséllyel kerülhetnek előzési pozícióba a másikkal szemben.

Az új szárnyelemek azonban komolyan kihatnak az autó légellenállására, és a karosszéria körüli légáramlatokra, így azokra még nagyobb figyelmet kall fordítaniuk a csapatoknak, különösen úgy, hogy az idei évtől tiltólistára helyezték a “felesleges” légterelőket.

“Mikor először kipróbáltuk a 2009-es modellt a szélcsatornában, a leszorító erő 50%-a volt a tavalyinak, azonban arra számítunk, hogy a szezon kezdetéig, ez akár a 80%-ot is meghaladhatja” – mondta a McKerian, aki szerint időbe fog telni, míg megértik az autó körüli légáramlatok viselkedését.

“Egy ilyen radikálisan új első szárnnyal teljesen másképpen kell hozzáállni a dolgokhoz, először is meg kell értenünk, hogy a légáramlatok miként viselkednek az autó körül, különösen a kanyarokban. Az első szárny tereli a légáramlatokat a fenéklemez alá, és határozza meg, miként hatnak egymásra a különböző áramlatok az autó körül.”

“A múltban letisztult elemeink voltak arra a célra, hogy irányítsuk ezeket az áramlatokat. Azonban most, hogy ezek az elemek tiltólistára kerültek, más módszerekkel kell elérnünk ugyanezt. Szóval sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint az elmúlt években” – tette hozzá McKieran.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!