Friss hírek

A McLaren biztos volt abban, hogy Alonso még a 2017-es szezon előtt lelép

A McLaren Forma-1-es csapatánál komolyan tartottak attól, hogy Fernando Alonso a teszteken látottak után még a 2017-es idény előtt távozik a brit istállótól.

Mindez az Amazon dokumentumfilmjéből derül ki, mely február 9-én jelenik majd meg.

Hirdetés
 

A McLaren számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év a Forma-1-ben, és bár nagy reményekkel vágtak neki a tavalyi szezonnak, már a téli teszteken bebizonyosodott, a Honda erőforrásaival ismét komoly problémák lesznek.

Az előszezoni gyakorlást követően a McLaren vezérkara válságülést hívott össze, melyen Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója biztos volt abban, Fernando Alonso el fogja hagyni a csapatot.

„Azt fogja mondani: ’Tudjátok mit, srácok? Ciao bello!’” – fogalmazott Boullier. „Nem fog maradni. 100 százalékig biztos vagyok abban, hogy nem fog maradni.”

Később aztán Boullier már a kameráknak is arról beszélt, fél a csapat összeomlásától.

„A teszt után Fernando nagyon le volt sújtva. Egyértelműen azt mondja, hogy megfontolja a helyzetét a versenyzést illetően, mert nem fog még egy ilyen évet túlélni.”

„A legnagyobb aggodalmam az, hogy a csapat összeomlik. Ismerem a dominó effektust. Úgy értem, az ember tudja, hogy működik ez az üzlet… ha gyenge vagy, jönnek, és viszik, akit akarnak. Egy F1-es csapatot évekbe telik felépíteni, de 6 hónap alatt meg lehet ölni.”

Jonathan Neale, a McLaren vezérigazgatója később egy csapatértekezleten azt mondta, „sokkolta” őket a Honda teljesítménye.

„Átléptünk egy határt. Készen vagyunk. Új megoldást kell találnunk, új tervre van szükségünk” – mondta a szakember.

A filmben egyébként bejátszanak néhány rádióbeszélgetést is, melyek a barcelonai teszteken hangzottak el.

„Túl veszélyes így körözni. Borzasztó a hátsó egyensúly, mert a vezethetőség annyira gyenge. Nem tesztelhetünk így” – fogalmazott a spanyol, majd később hozzátette: „Ez tényleg egy ***** motor. Egy ***** erőforrás…”

Alonso végül maradt a McLarennél, a brit istálló pedig a kiábrándító 2017-es idény végén szakított a Hondával, így idén már a Renault erőforrásaival versenyeznek a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!