Friss hírek

McLaren: Egyértelmű, hogy a Ferrari gyorsabb nálunk

A McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris szerint a Ferrari egyértelműen eléjük tudott kerülni, ráadásul legutóbbi motorfejlesztésüknek köszönhetően az olaszok az esélyesebbek arra, hogy a 3. helyen zárjanak a konstruktőri versenyben.

A két csapatot mindössze 3,5 pont választja el egymástól, a Ferrari ugyanis Austinban jobb eredményt tudott elérni, így még közelebb férkőzött a McLarenhez az összetettben.

Az idei bajnokságból pedig csak 5 verseny maradt hátra, így természetesen rendkívül sok múlik majd azon, hogy a McLaren össze tudja-e kapni magát a hajrára.

Lando Norris szerint nincs könnyű dolguk, egyértelmű ugyanis, hogy hátrányba kerültek a Ferrarival szemben.

„Azt gondolom, a Ferrari teljesen nyilvánvalóan gyorsabb volt nálunk” – mondta Norris az amerikai hétvége kapcsán. „Talán nem így tűnik, hiszen Carlos [Sainz] beragadt Daniel [Ricciardo] mögé, de ha Daniel előtt lett volna, ugyanúgy elhúzott volna, mint ahogy Charles [Leclerc] tette. Szóval egész hétvégén hiányzott a tempó a Ferrarikhoz képest.”

Norris szerint a Ferrari most már esélyesebb a konstruktőri 3. helyre, hiába ők vannak egyelőre kedvezőbb helyzetben.

„Határozottan ebbe az irányba ment el a dolog” – mondta a brit arra a kérdésre, hogy a Ferrari új motorfejlesztései miatt az olaszok javára billenhet-e a mérleg nyelve a hajrában.

„Határozottan ők vannak most előnyben. Nem gyorsabbak mindenhol, de következetesebb autójuk van, és jobban vezethetőbb. De ez nem változtat azon, hogy megpróbálunk elöl maradni. Egyszerűen csak nem kívánt dolog ez a szezon ilyen késői szakaszában. Több mindennel kell próbálkoznunk, hogy visszakerüljünk eléjük.”

Természetesen Andreas Seidlt, a McLaren csapatfőnökét is megkérdezték arról, aggódik-e a Scuderia formajavulása miatt.

„Az nem segít, ha aggódunk” – mondta a szakember, azt ugyanakkor elismerte, el kell fogadniuk, hogy a Ferrari van most előnyben.

„Való igaz, hogy remek előrelépést tettek a csomagjukkal, köszönhetően például az erőforrással kapcsolatos fejlesztéseknek. Emiatt jó kis előnybe kerültek hozzánk képest, főleg a legutóbbi két versenyen. Ugyanakkor viszont egyszerűen fontos, hogy magunkra fókuszáljunk. Tudjuk, hogy nem lesznek már fejlesztéseink sem az autót, sem az erőforrást tekintve. Tudjuk, hogy jönnek most olyan pályák, melyek talán egy kicsit jobban fekszenek a mi autónknak, ugyanakkor a szezon végén olyan helyszínek is lesznek, ahol küszködhetünk a Ferrarihoz képest.”

„Egyszerűen fontos, hogy minden hétvégén a maximumot hozzuk ki a csomagunkból, tiszta hétvégéket, tiszta versenyeket produkáljunk, jó stratégiákkal álljunk elő, és ez remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy harcoljunk velük az abu dhabi verseny utolsó köriég.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!