A McLaren elárulta, milyen autót akar adni Alonsóéknak - F1VILÁG.HU

A McLaren elárulta, milyen autót akar adni Alonsóéknak

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A McLaren Forma-1-es csapatánál arra törekedtek a tél folyamán, hogy versenyzőbarát autóval álljanak elő a 2018-as évadra.

A brit istálló az előttünk álló idény során már nem a Honda, hanem Renault erőforrásait használja az F1-ben, ennek következtében pedig jelentős előrelépésre számít.

A McLarennél azonban jól tudják, fontos, hogy új autójukkal a versenyzők is megfelelően boldoguljanak.

„Egy nagyszerű F1-es autó egyik ismérve manapság az, hogy olyan legyen, melyből a versenyzők ki tudják hozni a legtöbbet” – mondta Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója a Motorsport.com-nak.

„Nincs értelme olyan autót adni nekik, melynek nagyon ki van hegyezve a teljesítménye. Mi arra törekszünk, hogy olyasvalamit adjunk a versenyzőink kezébe, ami igazán jól működik minden tekintetben.”

Goss hozzátette, ezt a megközelítést választották akkor, amikor elkezdtek az idei szabályoknak megfelelően tervezni.

„Kezdetben nem aggódtunk amiatt, milyen teljesítményt teszünk az autóra. Amit igazán szerettünk volna, hogy megértsük az áramlást, hogy jól működjön, és az aerodinamika széles skálán hatékony legyen.”

„És csak akkor, amikor ezzel elégedettek voltunk, akkor kezdtünk el építkezni a teljesítménnyel. Szóval manapság leginkább arra törekszünk, hogy egy olyasvalamit adjunk a versenyzőink alá, amiben bízhatnak, és amivel jól tudnak dolgozni.”

Goss elárulta, 2017-ben nem törekedtek arra, hogy az autó aerodinamikai tervezésével kompenzálják a gyenge Honda-motort.

Hirdetés

„A Magyar Nagydíj idejére sokat javítottunk az autón, és nagyszerű versenyt futottunk ott – aztán megérkeztünk Belgiumba, és visszafelé haladtunk.”

„Nem a köridők miatt, hanem leginkább azért, mert nem tudtunk védekezni a gyenge végsebességünkkel. A belgiumi és az olaszországi versenyek igazán frusztrálóak voltak, mert tudtuk, hogy az autónk teljesítménye rendben van, csak nem tudtunk védekezni.”

„Azért vagyunk itt, hogy versenyeket és vb-címeket nyerjünk, és az autó tervezése kapcsán mi ezekre a sikerekre alapozunk. Szóval ahelyett, hogy próbáltunk megbirkózni azzal, hogy gyenge motorunk van, a legjobb autót szerettük volna kifejleszteni, azt feltételezvén, hogy a motorunk majd rendben lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!