Friss hírek

McLaren első sor a Ferrari hazájában

A Ferrarinak esélye sem volt megfogni a McLarent az időmérőn Monzában, ahol a wokingi alakulat versenyzői diktálták a tempót. Alonso, csapattársa mellől a pole pozícióból várhatja a holnapi rajtot, míg a második sorban Massa és Heidfeld foglalhat helyet.

A Ferrarinak esélye sem volt megfogni a McLarent az időmérőn Monzában, ahol a wokingi alakulat versenyzői diktálták a tempót. Alonso, csapattársa mellől a pole pozícióból várhatja a holnapi rajtot, míg a második sorban Massa és Heidfeld foglalhat helyet.

Első etap

Elsőként a Spyker német versenyzője, Adrian Sutil hajtott ki a pályára csapata új, B specifikációjú versenygépével. Őt a Toyota versenyzői követték, majd jött a délelőtt hatalmas balesetet szenvedett Kimi Raikkönen, aki a tartalék autóval, de az eredeti motorral azonnal átvette a vezetést.

Az edzés felénél járva a Spyker japán pilótája, Sakon Yamamoto a célegyenes végén elvesztette autója felett az uralmát, megcsúszott és nekikoccant a szalagkorlátnak, ami leszakította az első vezetőszárnyat. A japán pilóta visszatért a boxba, ahol új orrkúpot kapott autója.

Öt perccel a tréning vége előtt a bajnokság élén álló Lewis Hamilton 1:22-n belüli idővel az élre állt. A brit versenyző csapattársa, Fernando Alonso nem sokkal később 1:21.718-as idejével átvette a vezetést, amit nem is engedett már ki a kezéből.

A Ferrari brazilja, Felipe Massa ugyan nagyon keményen hajtott, mégsem tudta megközelíteni a McLaren duóját, így be kellett érnie a harmadik hellyel. A BMW Sauber versenyzői elfoglalták szokásos helyüket, és felzárkóztak a McLaren és a Ferrari duója mögé, az ötödik, illetve a hatodik helyre.

Ralf Schumachernek most sem sikerült túljutnia az első etapon, így a német versenyzőnek nem lesz egyszerű dolga a holnapi futamon, ugyanis csak a 18. helyről rajtolhat. Közben David Coulthard is megcsúszott a célegyenes végi féktávon, majd leparkolta a Red Bullt, és feladta a küzdelmet.

Bár Nico Rosberg utolsó gyorskörén felugrott a hetedik helyre, márkatársa, éppen hogy csak bejutott a második etapba. Anthony Davidson ismét mosolyt csalt a Super Aguri dolgozóinak arcára, miután a 14. helyre kormányozta autóját, jóllehet csapattárs kiesett.

Az első etapot után a következő versenyzők búcsúztak: Takuma Sato (Super Aguri), Ralf Schumacher (Toyota), Vitantonio Liuzzi (Toro Rosso), David Coulthard (Red Bull), Adrian Sutil (Spyker), és Sakon Yamamoto (Spyker).


Második etap

A versenyzők azonnal megszállták a pályát a második etapban. Először a Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg ment be 1:23 alá, ám az élmenők akkor még nem voltak kint a pályán.

Erre azonban nem kellett sokat várni, mert öt perc után Felipe Massa megkezdte felvezető körét. A brazil versenyző 1:21.993-as idejével azonnal az élre állt, de nem örülhetett sokáig, mert jött Hamilton, aki 1:21.746-os idejével két tizedet adott neki. A brit versenyző csapattársa, a kétszeres világbajnok Alonso viszont fantasztikus kört teljesített, és bár a második szektorban kikapott Lewis-tól, 1:21.356-os idejével toronymagasan átvette a vezetést.

Raikkönen autóját valószínűleg nem tudták tökéletesen beállítani délelőtti balesetét követően, így a finn csak 1:22-es időt ért el, de így is a negyedik helyen végzett. Kubica és Heidfeld következett a sorban, míg nagy meglepetésre Button behozta a Hondát az első tízbe, így a japán gárda bekerült az utolsó etapba.

Barrichello ugyan mindent megtett annak érdekében, hogy lemásolva csapattársát, ő is bekerüljön az első tízbe, ám utolsó gyorskörén kicsúszott, így nem sikerült a csoda. A brazil versenyző azonban rosszkor tért vissza a pályára, feltartotta a gyorskörén lévő Fisichellát, aki emiatt csak a tizenötödik helyen végzett.

A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Mark Webber (Red Bull), Rubens Barrichello (Honda), Alex Wurz (Williams), Anthony Davidson (Super Aguri), Giancarlo Fisichella (Renault), és Sebastian Vettel (Toro Rosso).


Harmadik etap

Ahogy azt már megszokhattuk, az időmérő edzés utolsó tizenöt perces etapjának első fele az üzemanyag fogyasztásról szólt.

Az edzés felénél járva szinte mindenki egyszerre hajtott ki új, lágy gumikért a boxba. Az első figyelemre méltó időt Felipe Massa futotta meg a Ferrarival, ám Hamilton azonnal átvette tőle a vezetést. Raikkönen továbbra sem találta önmagát, és jócskán lemaradva csak a negyedik helyre jött be. Alonso közben 1:21.997-es idejével magabiztosan átvette a vezetést.

A döntés azonban ismét az utolsó pillanatokra maradt. A versenyzők kiálltak az új gumikért, hogy egy végső támadást indítsanak a pole pozícióért. Massa ugyan javított idején, de nem tudott előrébb lépni. Miután Hamilton nem tudott javítani, Alonsónak már be sem kellett fejeznie utolsó gyorskörét, mert már akkor biztos volt számára a pole pozíció. Heidfeld a végén még bejött Raikkönen elé, aki így csak a harmadik sorból, de a tisztább ívről rajtolhat.

Olasz Nagydíj – időmérő:


Poz Pilóta Csapat Idő

01 Alonso McLaren 1:21.718 1:21.356 1:21.997
02 Hamilton McLaren 1:21.956 1:21.746 1:22.034
03 Massa Ferrari 1:22.309 1:21.993 1:22.549
04 Heidfeld BMW 1:23.107 1:22.466 1:23.174
05 Räikkönen Ferrari 1:22.673 1:22.369 1:23.183
06 Kubica BMW 1:23.088 1:22.400 1:23.446
07 Kovalainen Renault 1:23.505 1:23.134 1:24.102
08 Rosberg Williams 1:23.333 1:22.748 1:24.382
09 Trulli Toyota 1:23.724 1:23.107 1:24.555
10 Button Honda 1:23.639 1:23.021 1:25.165
11 Webber Red Bull 1:23.575 1:23.166
12 Barrichello Honda 1:23.474 1:23.176
13 Wurz Williams 1:23.739 1:23.209
14 Davidson Super Aguri 1:23.646 1:23.274
15 Fisichella Renault 1:23.559 1:23.325
16 Vettel STR-Ferrari 1:23.578 1:23.351
17 Sato Super Aguri 1:23.749
18 Schumacher Toyota 1:23.787
19 Liuzzi STR-Ferrari 1:23.886
20 Coulthard Red Bull 1:24.019
21 Sutil Spyker 1:24.699
22 Yamamoto Spyker 1:25.084

Az eredmények nem hivatalosak

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!