McLaren: Hamilton megérdemelné már a győzelmet - F1VILÁG.HU

McLaren: Hamilton megérdemelné már a győzelmet

HIRDETÉS

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, versenyzőjük, Lewis Hamilton nagyon megérdemelné a győzelmet a jövő hétvégi Monacói Nagydíjon. A csapat bízik a monacói sikerben.



A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, versenyzőjük, Lewis Hamilton nagyon megérdemelné a győzelmet a jövő hétvégi Monacói Nagydíjon.

A brit versenyző idén eddig kétszer rajtolhatott a pole pozícióból, ráadásul Kínában és Spanyolországban is az élről indulhatott volna, ha előbbi helyszínen váltócsere, míg múlt hétvégén a csapat szabálytalansága miatt nem büntetik meg.

Hamilton nyerni mindazonáltal még egyszer sem tudott, ám Whitmarsh elárulta, nagyon örülne annak, ha Monacóban végre megtörne a jég.

„Kétségem sincs afelől, hogy megérdemelné. Keményen kell dolgoznunk, hogy megbizonyosodjunk arról, jó autót biztosítunk számára, nem hibázunk, és olyan helyzetbe kerül, hogy ki tudja hozni magából a maximumot egy olyan pályán, ahol már nyert az F3-ban, a GP2-ben és az F1-ben” – mondta Whitmarsh.

„Minden kategóriában nyert már itt – szóval nagyon szeretne újra győzedelmeskedni.”

Bár a McLarennél bíznak abban, sikerül majd a győzelemért harcolniuk Monacóban, lehetetlen megmondani, miképp alakulnak majd az erőviszonyok jövő hétvégén.

„Többször nyertünk Monacóban, mint bárki más, azzal a hittel érkezünk meg, hogy nyerhetünk, de bárki, aki jelen pillanatban megjósolja, hogy mi lesz, az csak tippel. Tényleg szinte lehetetlen jósolni – öt versenyen vagyunk túl, öt különböző győztes született, ráadásul öt különféle csapattól. Monaco után pedig akár hat versenyről és hat győztesről is beszélhetünk – persze remélem, hogy nem hat konstruktőrről. Remélem, hogy nyerhetünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!