McLaren: Kihívást jelent az új flexi-teszt - F1VILÁG.HU

McLaren: Kihívást jelent az új flexi-teszt

HIRDETÉS

A McLaren megerősítette, hogy módosítania kellett versenygépe alján, hogy az minden gond nélkül átmenjen az FIA szigorított vizsgálatán, amit a hétvégi Olasz Nagydíjtól alkalmaz, a hajlékony első szárnyak kiszűrése érdekében.


A McLaren megerősítette, hogy módosítania kellett versenygépe alján, hogy az minden gond nélkül átmenjen az FIA szigorított vizsgálatán, amit a hétvégi Olasz Nagydíjtól alkalmaz, a hajlékony első szárnyak kiszűrése érdekében.

A szövetség már a két héttel ezelőtt megrendezett Belga GP-n szigorított tesztmódszerein, és a korábbinál nagyobb súlyokkal vizsgálta az első szárnyak véglapjainak hajlékonyságát, azonban a következő futamtól a fenéklemezt is szigorúbban fogja vizsgálni.

„Semmilyen módosítást nem kellett végrehajtanunk az első szárnyakon, már ami az elemek hajlékonyságát illeti” – mondta Tim Goss, a McLaren főmérnöke szerdai telefonos interjújában.

„Ami viszont a csúszólemez elejét illeti, az új tesztmódszer komoly kihívást jelent, és egy kisebb módosítást el is kellett végeznünk ezen a területen, hogy biztosan átmenjünk a szövetség szigorított hajlékonysági tesztjén, melyet a hétvégi versenytől alkalmaz.”

„Módosítottunk a területen, melynek segítségével úgy érezzük, hogy tovább tudtunk javítani az autónk teljesítményén” – tette hozzá a szakember, aki biztos abban, hogy szinte az összes csapatnak át kellett alakítania autóját, hogy az megfeleljen az FIA szigorított előírásainak.

Az irányító testület már korábban jelezte, hogy módosít a technikai szabályokon, hogy a csúszólemez összeillesztései ne mozoghassanak szabadon, ami előidézheti a meghajlást ezen a területen.

A csapatok eddig több elemből építették fel a csúszólemezt, azonban mostantól maximum két elemből állhat ez a szekció, és az egyes elemek nem lehetnek egy méternél rövidebbek, mellyel szintén azt érik el, hogy kevésbé legyen „mozgatható” ez a szekció.

Továbbá annak érdekében, hogy biztosan ne hajoljon meg a fenéklemez, Monzától minden egyes illesztést fixálni kell ezen a területen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!