McLaren: Nagy kihívás lesz megérteni az új gumikat - F1VILÁG.HU

McLaren: Nagy kihívás lesz megérteni az új gumikat

HIRDETÉS

Óriási kihívás vár a Forma-1 csapataira a 2017-es szezon elején a Pirelli új abroncsai, valamint a változó szabályok miatt – mondja Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója.


Óriási kihívás vár a Forma-1 csapataira a 2017-es szezon elején a Pirelli új abroncsai, valamint a változó szabályok miatt – mondja Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója.

Az új technikai szabályok miatt 2017-re jelentősen átalakulnak a Forma-1-es versenygépek, az új, szélesebb abroncsoknak is köszönhetően pedig körönként akár 4-5 másodperccel is gyorsabbak lehetnek.

Bár a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli tavaly egy 24 napos intenzív tesztprogramot hajtott végre, az új abroncsok továbbra is ismeretlen tényezőt jelentenek a csapatok számára. Ennek pedig legfőbb oka, hogy a Pirelli a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull 2015-ös – bár az új leszorítóerő-szinteknek megfelelően módosított – autóival fejlesztette abroncsait.

A gyűjtött információkat minden csapat kézhez kapta, Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója pedig azt mondja, a nyolcnapos téli tesztsorozatban rendkívül sokat fognak majd tanulni.

„Óriási kihívás lesz megérteni azt, hogy miképp fognak működni az abroncsok” – mondta a szakember.

„A 2017-es gumik valamivel nagyobb átmérőjűek, ám ami sokkal jelentősebb, hogy szélesebbek is. Gyakorlatilag a 2016-os hátsó gumik előre kerülnek, és hasonló mértékű méretnövekedés lesz a hátsó abroncsok esetében.”

„A Pirelli egy igazán intenzív tesztprogramot teljesített 2016-ban 3 csapat segédletével. Rengeteg kilométert megtettek az év során, és aztán minden adatot elküldtek a csapatoknak. De összerakni a kirakó darabkáig, megérteni a teljesítményt, a degradációt, a hőstabilitást és a többit, óriási kihívás lesz.”

„Manapság nagyon nehéz megérteni egy gumi viselkedését, még ha van is lehetőség a pályatesztekre. Ráadásul a tavaly használt tesztautók nem úgy viselkednek, ahogy a 2017-es versenygépek fognak.”

„Nagyjából azért tudjuk, mit várhatunk az abroncsoktól, de hatalmas kihívást jelent majd azt megérteni, hogy azok milyen szinkronban lesznek az új regulákkal. Szóval a téli teszteken rengeteget tanulunk majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!