McLaren: Nem dobtuk ki Hamiltont a garázsból! - F1VILÁG.HU

McLaren: Nem dobtuk ki Hamiltont a garázsból!

HIRDETÉS

Nem kidobták, illedelmesen kitessékelték a McLaren Mercedes garázsából még Jerezben a Forma-1 2008-as világbajnokát, Lewis Hamiltont.


Nem kidobták, illedelmesen kitessékelték a McLaren Mercedes garázsából még Jerezben a Forma-1 2008-as világbajnokát, Lewis Hamiltont.

Az angol versenyző a minap Bahreinben arra panaszkodott, nem szívesen látják volt csapatánál, akiket még a téli tesztek idején próbált meglátogatni, elmondása szerint azonban Sam Michael technikai igazgató gyakorlatilag kidobta őt a wokingi gárda garázsából.

„Ausztráliában is átmentem hozzájuk, hogy lássam őket. De próbálkoztam ezzel Jerezben is, még a teszten, ahol Sam Michael egész egyszerűen kidobott a garázsból” – mondta a 28 esztendős versenyző. „Ez nem volt túl pozitív, és nem is esett jól. Martin [Whitmarsh] mindig nagyszerűen áll hozzám, fel is fogom hívni, mert nem sok mindenkivel tartom a kapcsolatot.”

A McLaren azonban a minap tiszta vizet öntött a pohárba és kijelentette, szó sem volt kidobásról, valójában megkérték Hamiltont arra, ne tébláboljon a csapat versenyautója körül.

„Sam nem dobta ki Lewist a garázsból” – mondta a gárda PR-főnöke, Matt Bishop a Reuters hírügynökségnek. „Inkább udvariasan kitessékelte, mert az autón dolgoztak szerelőink, és számos alkatrésze jól látható volt, melyeket egyik rivális csapatnak sem kellene látnia.”

„Lewis tudta, hogy nem ő a legszívesebben látott vendég a garázsunkban, mint ahogy minden csapattag tisztában van azzal, hogy nem kellene átmenni a riválisokhoz.”

Bishop rámutatott arra, Hamilton az idei bajnokság első versenyhétvégéin rengeteg időt töltött a McLaren motorhome-jában, ahol mindig szívesen látott vendég.

A huszonegyszeres futamgyőztes a tavalyi szezont követően távozott a McLarentől, mely csapatnál hat szezont húzott le.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!