McLaren: Sok fizetős versenyző nem elég jó az F1-hez

Rossz irányba halad a Forma-1 a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint, a szakember ugyanis úgy véli, egész egyszerűen kiábrándító, hogy manapság ennyi fizetős versenyző szerepel az autósportok csúcsosztályában.


Rossz irányba halad a Forma-1 a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint, a szakember ugyanis úgy véli, egész egyszerűen kiábrándító, hogy manapság ennyi fizetős versenyző szerepel az autósportok csúcsosztályában.

Főként a kiscsapatoknál jellemző, hogy nem a tehetséget, sokkal inkább az anyagiakat veszik figyelembe akkor, amikor leszerződtetnek egy-egy versenyzőt. Nemrég a Marussia alakulata vált meg Timo Glocktól, mivel egész egyszerűen szüksége volt arra, hogy két olyan versenyzőt alkalmazzon, akik támogatóik révén pénzt hoznak az istállóhoz.

A Caterhamnél szintén hasonló a helyzet, ott Charles Pic és Giedo van der Garde tehetség szponzorai komoly segítséget jelentenek a kiscsapatnak.

Martin Whitmarsh szerint a legszomorúbb az, hogy néhány fizetős versenyző egész egyszerűen nem elég jó ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.

„Ami engem illet, azt gondolom, nagyon szomorú, hogy ilyen sok fizetős versenyző van a Forma-1-ben” – mondta a McLaren csapatfőnöke.

„Igencsak megugrott a számuk, és biztos vagyok benne, hogy mindez jó és izgalmas azoknak, akik megengedhetik maguknak, de az ember azt remélné, hogy a világ legismertebb sorozatában nincs szükség fizetős versenyzőkre.”

„És mindez azt jelenti, hogy van néhány remek, fiatal profi versenyző, akik nem tudnak bekerülni. Szomorú ezt kimondani, de az ok, amiért ezen versenyzők közül sokan – persze nem mindenki – fizetősek, hogy valójában nem elég jók a Forma-1-hez.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!