Még a Mercedes is elnézést kért Hamilton „ritka” hibájáért - F1VILÁG.HU

Még a Mercedes is elnézést kért Hamilton „ritka” hibájáért

HIRDETÉS
A Mercedes nevében elnézést kért Lewis Hamilton „ritka” belgiumi hibájáért a német istállót irányító Toto Wolff.
2022 Belgian Grand Prix 2022, Sunday - LAT Images Fernando Alonso & Lewis Hamilton crash

A hétszeres világbajnok már a vasárnapi Belga Nagydíj nyitókörében kiesett, miután a Les Combes nevű kanyarkombinációban összeütközött Fernando Alonsóval, miközben kívülről próbálta megelőzni a spanyolt. Alonso folytatni tudta, végül 5. lett, Hamilton autója viszont annyira megsérült, hogy kénytelen volt félreállni, a történtek után pedig vállalta a felelőssége a balesetért, igaz, elmondása szerint bocsánatot nem fog kérni Alonsótól, amiért az durván leidiótázta őt a csapatrádión.

A versenybírók egyébként nem büntették meg Hamiltont, miután álláspontjuk szerint az incidens az első körben történt, amikor előfordul az efféle kakaskodás, Toto Wolff azonban ugyancsak elismerte, Hamilton hibázott – ami ritkán fordul elő tőle.

„Egyszerűen nem hagyott neki helyet belül. Fernando már a kerékvetőn volt, és nem sokat tehetett” – ismerte el a szakember a verseny után. „Elnézést kérünk az incidensért csapatként, ritkán fordul elő ilyen Lewisszal.”

Miközben a Mercedes kiábrándítóan szerepelt az időmérőn, és mintegy 2 másodperccel volt lassabb Max Verstappennél, a versenyen George Russell a 4. helyen ért célba, néhány másodperccel Carlos Sainz mögött. Wolff azt mondja, rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, miért ennyire ingadozó az idei, W13-as kódjelű versenygép teljesítménye.

„Nagyon nehéz megbirkózni ezzel a teljesítményingadozással. Sokkal gyengébb teljesítményt nyújtottunk szombaton. Megvertek minket az Alpine-ok, Albon nagyon erős volt, és Valtteri is ott lett volna, mint ahogy Norris is. De aztán a versenyen időnként 3 másodperccel gyorsabban mentünk. Szóval óriási kérdőjelek vannak azzal kapcsolatban, hogy mi is történik.”

„Nem itt kellene tartanunk a mi struktúránkkal, illetve egy versenyautó megértésével kapcsolatos tudásunkkal, de nem tudunk megbirkózni ezzel.”

Miközben Hamilton hétvégén arról beszélt, egyáltalán nem fog neki hiányozni a Mercedes idei autója, Toto Wolff is úgy arról beszélt, megpróbálják minél előbb elfelejteni az idei konstrukciót.

„Nem hiszem, hogy ez az autó lesz a legmagasabbra helyezve a Mercedes-Benz stuttgarti múzeumában! Lehet, hogy a raktárba kerül.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!