Még nem döntött jövő évi felállásáról a McLaren - F1VILÁG.HU

Még nem döntött jövő évi felállásáról a McLaren

HIRDETÉS

Eric Boullier szerint csapata, a McLaren igenis jól teszi, hogy kivár a jövő évi felállással kapcsolatos döntésével, ahhoz ugyanis, hogy újra eredményesen szerepeljen a Forma-1-ben, nem szabad hibáznia.


Eric Boullier szerint csapata, a McLaren igenis jól teszi, hogy kivár a jövő évi felállással kapcsolatos döntésével, ahhoz ugyanis, hogy újra eredményesen szerepeljen a Forma-1-ben, nem szabad hibáznia.

A wokingi gárda jelenleg is tárgyalásokat folytat a Ferraritól az idény végén távozó Fernando Alonsóval, emiatt pedig sem Jenson Button, sem Kevin Magnussen nem lehet biztos jövőjében.

Bár Boullier korábban úgy nyilatkozott, megérti, ha versenyzői frusztráltak emiatt, a minap a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva azt mondta, nem tehetnek mást, mint várnak.

„Mindig is hangoztattam, hogy a következő évekre érvényes stratégián dolgozunk – ami azt jelenti, hogy szerződtethetünk most egy nagy nevet, vagy akár kettőt a jövő évre, vagy pedig arra hajtunk, hogy 2016-ra legyen egy nagy név a csapatnál, vagy akár kettő” – mondta a francia.

„Még értékeljük, mit kellene tennünk, hiszen ez egy olyan nagy döntés, mely középtávon meghatározza majd sikereinket. Ha rosszul döntünk, rövidtávon ugyan sikeresek lehetünk, de hosszútávon talán nem.”

„És kényelmes helyzetben vagyunk, hiszen várhatunk. Tudom, hogy ez Jensonnek és Kevinnek nem egy kényelmes helyzet, de nekem elsősorban a McLaren érdekeit kell szem előtt tartanom. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jó döntést hozunk.”

Amikor arról kérdezték Boulliert, el tudja-e képzelni, hogy a McLaren kivárása miatt a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, Jenson Button ülés nélkül marad 2015-re, így felelt: „Ezt a kérdést Jenson menedzsmentjének kell megválaszolnia. Az én feladatom az, hogy győzelemre vezessem a McLarent.”

Boullier azt mondja, olyan párost szeretne a csapatnál tudni, mely meg tudja adni a lendületet a McLarennek ahhoz, hogy ismét a mezőny elejére kerüljön.

„Nem fogok túl sokat mondani erről, csupán annyit: a tapasztalat és a vágy ötvözetére van szükségünk. A McLarennél ebben az újraéledési időszakban lendületre van szükségünk, szóval a pilótapárosnak morálisan meg kell löknie a csapatot, hogy mihamarabb ott lehessünk, ahol lennünk kell.”

Hirdetés

Boullier kedden úgy fogalmazott, várhatóan még az idényzáró előtt bejelentik, milyen versenyzőpárossal vágnak neki a 2015-ös bajnokságnak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!