Megkezdődött az első tesztnap Jerezben - F1VILÁG.HU

Megkezdődött az első tesztnap Jerezben

HIRDETÉS

A korai autóbemutatókat követően 9 órakor megkezdődött az első előszezoni teszt a dél-spanyolországi Jerezben.


A korai autóbemutatókat követően 9 órakor megkezdődött az első előszezoni teszt a dél-spanyolországi Jerezben.

A keddi nyitónapon a tervek szerint kilenc csapat képviselteti magát, a Lotus ugyanis már korábban bejelentette, hogy kihagyja az első előszezoni gyakorlást, miközben a Marussia tegnap adott tájékoztatást arról, technikai problémák miatt csúszik az új versenyautó debütálása.

Elsőként a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton gurult pályára Jerezben a ma bemutatott W05-ös versenygéppel, de láthatjuk ma körözni a címvédő Sebastian Vettelt, a Ferrarihoz visszatérő Kimi Räikkönent, valamint a McLaren színeiben Jenson Buttont is.

A Force India új versenygépét Sergio Pérez viheti pályára először, a Saubernél Esteban Gutiérrez, míg a Toro Rossónál Jean-Eric Vergne lesz szolgálatban.

A Williams új versenyautóját Valtteri Bottas teszteli ma, míg a Caterhamnél a tervek szerint az újonc Marcus Ericsson lesz szolgálatban. Utóbbi csapat a tervek szerint ma délelőtt rántotta volna le a leplet új autójáról, a gárda azonban úgy döntött, erre később kerül sor.

A nap folyamán rendre beszámolunk majd a tesztnap történéseiről, este pedig természetesen jelentkezünk részletes összefoglalónkkal is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!