Mégsem lesz éjszakai verseny Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői nemrég megerősítették, idei versenyük várakozásaikkal ellentétben mégsem lesz éjszakai futam.


Az Orosz Nagydíj szervezői nemrég megerősítették, idei versenyük várakozásaikkal ellentétben mégsem lesz éjszakai futam.

A szocsi verseny promóterei korábban komoly tárgyalásokat folytattak arról, hogy éjszakai futamnak adhassanak otthont ez év októberében, egy pénteken kiadott közleményből azonban kiderült, a Formula One Managementtel abban állapodtak meg, hogy végül korábbi időpontban rajtol majd el a mezőny.

„Idén a verseny délután 2 órakor rajtol majd” – mondta Szergej Vobobjev főszervező.

„Lehetőségünk lesz arra, hogy egy nappal és egy órával korábban tekinthessük meg ezt a lenyűgöző Forma-1-es versenyt, mint tavaly.”

A tavalyi verseny idején egyébként Richard Cregan, a pálya konzulense azt mondta, minden készen áll ahhoz, hogy a jövőben éjszakai futamnak adjanak otthont.

„Az infrastruktúra adott ahhoz, hogy kiszolgálja a világítóberendezéseket. Csak meg kell hozni az ezzel kapcsolatos döntést” – mondta akkor a szakember.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!