Megtartja trükkös felfüggesztését a McLaren - F1VILÁG.HU

Megtartja trükkös felfüggesztését a McLaren

HIRDETÉS

Nem kíván változtatni radikális felfüggesztésén a McLaren Mercedes Forma-1-es csapata.


Nem kíván változtatni radikális felfüggesztésén a McLaren Mercedes Forma-1-es csapata.

A wokingi alakulat a szezon kezdete előtt mutatta be új koncepcióját, mely a feltételezések szerint a lassú kanyarokban hivatott növelni a leszorítóerőt, míg az egyenesekben a megfelelő légellenállást segíti elő.

Bár más csapatok nincsenek meggyőződve a megoldás hatékonyságáról, sőt, a McLarennél kitartanak az újítás mellett.

A wokingi gárda sokat küszködött a leszorítóerő hiányával a bajnokság első versenyein, ezért a Bahreini Nagydíjat követő kétnapos teszten mélyrehatóbban is megvizsgálta hátsó felfüggesztését.

„Nyilvánvaló, hogy amíg nincs megfelelő korreláció a szimulátor, a szélcsatorna és a versenypálya között, addig az ember megpróbál mindent maximalizálni” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója.

„Bahreinben csupán egy szimpla ellenőrző tesztet hajtottunk végre, hogy megbizonyosodjunk arról, megfelelő a korreláció. Ez olyasvalami, amit a tél során is folyamatosan vizsgáltunk.”

„Más szélcsatornákat is használunk, ezért is akartunk biztosra menni arra vonatkozóan, hogy nincsenek eltérések.”

Boullier kifejtette, a bahreini teszt pozitív eredményekkel zárult, és megtartják trükkös felfüggesztésüket a folytatásra is.

„Elégedette vagyunk vele. Megerősítést nyertek azok az adatok, amiket a leszorítóerő és légellenállás tekintetében kaptunk, szóval örömmel tartjuk meg.”

Hirdetés

„Az autót ezen megoldás köré fejlesztettük, szóval így kell folytatnunk a munkát a továbbiakban is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!