Megváltozhat a Hungaroring vonalvezetése a jövőben, így reagált a Mercedes - F1VILÁG.HU

Megváltozhat a Hungaroring vonalvezetése a jövőben, így reagált a Mercedes

HIRDETÉS
Egyáltalán nem zárható ki, hogy a jövőben változtatnak a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring vonalvezetésén. Az előzési lehetőségek számának növelését mindenki üdvözölné, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban azt mondja, ő óvatosan nyúlna hozzá a mogyoródi versenypályához.
Hungaroring, Hungarian Grand Prix, 2021

Ahogyan arról az F1Világ.hu is beszámolt, a Hungaroringen folytatott egyeztetéseket követően jó esély van rá, hogy a Magyar Nagydíj egészen 2037-ig bebiztosíthatja helyét a Forma-1-es versenynaptárban.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szombat reggel újságíróknak nyilatkozva azt mondta, ehhez természetesen az kell, hogy a régóta tervezett felújítások a következő években megvalósuljanak.

Ezek a rekonstrukciós munkálatok viszont csak a pálya körüli létesítményeket érintik – a nyomvonal megváltoztatására nincsenek konkrét tervek, legalábbis egyelőre. Gyulay viszont azt mondja, mindenképpen át kell gondolni azt, hogy az előzések számának növelése érdekében valamiféle változtatásokat elvégezzenek a közeljövőben.

„Beszéltünk róla, és én a magam részéről nagyon szeretnék készíttetni egy szimulációt – és fogunk is készíttetni – egy alternatív előzési zóna kialakításával kapcsolatban” – mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton a Hungaroringen.

„A lehetőségét nem zárnánk ki, hogy kialakítsunk egy alternatív zónát a pálya túloldalán, vagy ott, ahová be lehet iktatni. Ezt a szimulációt egy nemzetközi cég el fogja végezni, és szerintem ki fogunk alakítani egy ilyen helyet, mert akkor talán érdekesebb lehet a verseny, ha többet lehet előzni.”

„A pálya vonalvezetését is át kell gondolni, főleg, ha 2037-ig valóban versenyt rendezünk.”

A Hungaroring nyomvonalának esetleges megváltoztatásáról megkérdeztük a Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolffot. A szakember azt mondja, a mogyoródi versenypályával kapcsolatban az egyetlen említhető negatívum valóban az előzési lehetőségek hiánya, ám úgy gondolja, Ariane Frank-Meulenbelt személyében egy rendkívül tapasztalt és kompentens promótere van a Magyar Nagydíjnak.

„Egy nagyon kompetens menedzseretek van Ariane személyében, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége ennek a sportágnak!” – mondta elismerően a Mercedes csapatfőnöke az F1Világ.hu-nak nyilatkozva. „Ő az egyik legjobb promóter a Forma-1-ben!”

„Minden pályának vannak előnyei és hátrányai. Mi imádunk Magyarországra jönni, ez volt az első kelet-európai, vagy középkelet-európai helyszín annak idején. A város rendkívüli módon pezseg, és ha egyetlen negatívumot kellene említeni – és ez az egyetlen a többszáz pozitívum között, amit mondani tudok –, akkor az az, hogy nagyon korlátozottak az előzési lehetőségek.”

Hirdetés

„Miközben beszélgetünk, épp a Forma-3-as verseny zajlik, és láthatjuk, hogy hiába a DRS, itt sem nagyon vannak előzések. Szóval igen, talán el lehet végezni bizonyos javításokat az előzések elősegítése érdekében, de alapvetően maradjon ilyen, amilyen most! Ami működik, azon ne változtass!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!