Megy a fejvakarás az AlphaTaurinál a 2024-es versenyzőpárosról - F1VILÁG.HU

Megy a fejvakarás az AlphaTaurinál a 2024-es versenyzőpárosról

Javában folynak már az egyeztetések arról, hogy milyen versenyzőpárossal vág neki a 2024-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak az AlphaTauri csapata.

A Red Bull kiscsapatánál jelentős átalakulások történnek az idei évben, ezek közé tartozik, hogy a szezon végén távozik Franz Tost csapatfőnök, kinek helyét a Ferraritól érkezett Laurent Mekies veszi majd át. De az is tudni lehet már egy ideje, hogy a gárda új néven folytatja majd Forma-1-es szereplését.

Arról viszont egyelőre csak találgatások vannak, hogy az istálló milyen versenyzőkkel áll rajthoz a Forma-1-ben. Yuki Tsunoda helye egy ideig biztosnak tűnt, ám egyre több a pletyka arra vonatkozóan, hogy a japán pilóta távozása igencsak benne van a pakliban.

Az AlphaTauri év közben menesztette Nyck de Vriest, kinek helyére Daniel Ricciardo érkezett, az ausztrál versenyző azonban Zandvoortban karját törte, azóta pedig Liam Lawson vezeti a csapat egyik autóját. Az új-zélandi tehetség pedig igencsak jó teljesítményt nyújt, múlt hétvégén, Szingapúrban az istálló idei legjobb eredményét érte el azzal, hogy a 9. helyen ért célba. Teljesítményével pedig természetesen az AlphaTaurinál és a Red Bullnál is igencsak elégedettek.

„Az járt a fejemben, az autója kétszer olyan széles, mint a többieké!” – mondta Lawson szingapúri védekezéséről az AlphaTauri vezérigazgatója, Peter Bayer. „Liam egyszer sem veszítette el a hidegvérét. Olyan volt, mint egy tapasztalt profi. Küzdött, mint egy oroszlán!”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hozzátette: „Ez volt a harmadik versenye, egy olyan pályán, amit soha nem látott korábban. És pontokat szerzett. Igazán lenyűgöző.”

Lawson ugyanakkor arról beszélt, pontosan tudja, sokat kell még tanulnia: „Dolgoznom kell a rajtjaimon is” – fogalmazott az új-zélandi. „Sorozatban másodszor veszítettem két pozíciót rögtön az elején.”

A fiatal tehetség hozzátette, jövőjével kapcsolatban nem sokat tud mondani.

„Tényleg fogalmam sincs. Az biztos, hogy nehéz egész szezonos ülést találni ebben a sportban. Most, hogy lehetőséget kaptam, szeretném a legtöbbet kihozni belőle. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy mindent beleadok.”

Sokan egyetértenek azzal, hogy az AlphaTauri számára a Ricciardo-Lawson páros lenne az ideális 2024-ben, az istálló vezérigazgatója pedig elárulta, természetesen már gondolkodnak azon, mitévők legyenek jövőre.

„Az egyeztetések javában zajlanak” – mondta Peter Bayer a Servus TV-nek. „Liam azt csinálja, amit kell, és a következő néhány napban meglátjuk, ki fog az autóban ülni jövőre. De Daniel biztosan visszakapja majd az autóját idén, Liam pedig szeretné befejezni a Super Formula idényét Japánban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!