Friss hírek

Menedzsere cáfolja, hogy Alonso szabadon távozhatna

Fernando Alonso menedzsere cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint védence a szezon végén szabadon elhagyhatná a McLarent, ha úgy döntene, más csapathoz szeretne igazolni a 2008-as idényben.

Fernando Alonso menedzsere cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint védence a szezon végén szabadon elhagyhatná a McLarent, ha úgy döntene, más csapathoz szeretne igazolni a 2008-as idényben.

A The Times c. lap keddi számában arról számolt be, hogy Ron Dennis csapatvezető kijelentette Alonsónak, készen áll felbontani a 2009-es idény végéig szóló szerződését, ha úgy dönt, az év végén el szeretné hagyni a wokingi alakulatot.

“Arról értesültünk, hogy közölte vele, eltávozhat a csapattól, mert egyre rosszabb a helyzet kettejük között. Ron borzalmasan mérges volt versenyzőire a Magyar Nagydíj időmérőjén történtek miatt” – írta a londoni napilap.

Alonso jelenleg is érvényben lévő szerződése a 2009-es idény végén jár le a McLarennel, azonban a hét elején egyre több hír kapott szárnyra, miszerint a spanyol bajnok akár már az idei év végén elhagyhatja a wokingi alakulatot, miután a Hungaroringen igencsak összekapott csapattársával és a gárda teljes vezérkarával az időmérő edzésen történt incidens miatt.

Spanyolország legkeresettebb napilapja, a Marca hétfői számában azt írta, hogy Alonso ultimátumot adott a McLarennek, és a kétszeres világbajnok már azon gondolkodik, hol folytassa pályafutását. A spanyol lap azt is elhintette, hogy Alonso menedzsere már találkozott is a Renault főnökével, Flavio Briatoréval.

Kedden szinte minden spanyol lap a The Times által leközölt információval volt tele, azonban az érintett menedzsere, Luis Garcia Abad elárulta, hogy beszélt Ron Dennisszel, és cáfolja a brit médiában megjelent híreket.

“Kedd reggel beszéltem Dennisszel, és elmondta nekem, hogy amit az újságok leközöltek az nem igaz” – mondta Garcia Abad az El Pais c. lapnak adott nyilatkozatában.

A menedzser tovább kijelentette, Alonso nem szándékozik elhagyni a McLarent, már csak azért sem, mert olyan csapatnál már nincs hely, ahol a spanyol pilóta életben tudná tartani esélyeit a bajnoki cím megszerzésére.

“Számunkra nem a pénz a döntő” – mondta. “Ha csak a pénz számítana, akkor nem itt versenyzenénk. Azért vagyunk a McLarennél, mert versenyeket akarunk nyerni, és meg akarjuk szerezni harmadik bajnoki címünket. Ez a célunk. Jelen pillanatban pedig a Ferrari kivételével nincs még egy olyan csapat, ahol mindezt meg tudnánk valósítani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!