Friss hírek

Mercedes: A költségplafon miatt nagyon aggasztóak a nagy autótörések

Valtteri Bottas Mercedes damage
A 2021-es évben bevezetett költségvetési plafon miatt a Forma-1 csapatai nagyon tartanak az olyan komoly károkkal járó balesetektől, mint a múlt vasárnapi – mondja Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója.

A Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíj 32. körében George Russell egy előzési manőver közben összeütközött Valtteri Bottasszal, a két autó pedig óriási sebességgel csapódott a gumifalnak.

A pilóták szerencsére nem sérültek meg, az autók azonban jelentős károkat szenvedtek.

A Mercedesnél egyelőre még nem tudják pontosan, milyen alkatrészek azok, amiket meg tudnak menteni – természetesen az autót, illetve az erőforrást is alapos vizsgálatnak vetik alá az angliai központokban.

A Forma-1-ben idén 145 millió dolláros költségvetésből dolgoznak az F1 csapatai, ez pedig azt jelenti, hogy alaposan át kellett gondolniuk az idény előtt, hogyan is osztják fel ezeket a költségeket működésükben.

A Mercedesnél pedig attól tartanak, az imolai baleset miatt akár az idei autó fejlesztései is veszélybe kerülhetnek.

„Új tényező számunkra idén, hogy minden csapat esetében van egy költséglimit” – mondta Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója

„És egy efféle kár nem igazán szerepel a terveinkben. A versenyzőink hihetetlenül jók voltak az elmúlt években abban, hogy jelentősebb törés nélkül átvészelték az idényeket, és nem kétséges, hogy az efféle karbon- és fémelemekkel kapcsolatos munka nagyon költséges lesz.”

„Szóval meg fogjuk nézni, mi az, amit meg tudunk menteni, és vissza tudunk tenni az autóra a portimaói hétvégére. De elég problémás, amikor ilyen jellegű balesetek történnek.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, „mindig tartottak attól, hogy teljesen leírnak egy autót”, mert alig-alig a költségplafon alatt működnek, és néhány szakembert is el kellett küldeniük az idei évre bevezetett financiális szabályok miatt.

Shovlin azt mondja, a drága imolai baleset költségei miatt más területekről kell majd elvonniuk pénzt, ami hatással lehet az autó fejlesztésére.

„Ha egy sor ilyen komoly baleset történik, ahol jelentős károk keletkeznek, akkor határozottan meghaladhatja az alkatrészekre szánt költségeket. Ideális esetben folyamatosan használni tudjuk és nem törjük össze őket. Abban reménykedünk, hogy bármi, amit összetörünk, már élettartama végét járja, vagy elavulttá válik.”

„Szóval ez egy tényező a költségplafon miatt, a pénzt pedig valahonnan máshonnan kell elvonnunk. Ha pedig komoly problémává válik, akkor a fejlesztési büdzsé sínyli meg. Szóval erre oda kell figyelni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!