Friss hírek

Mercedes: A Red Bull 2020-as abu dhabi dominanciája nem sokat jelent

Semmit sem jelent a hétvégi szezonzáróra vonatkozóan az, hogy a Red Bull csapata dominálni tudott a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon – mondják a Mercedesnél.

Lewis Hamilton és Max Verstappen azonos pontszámmal érkezik meg a szezon utolsó versenyére. Miközben a Mercedes elmúlt 3 versenyen győzni tudott, a Red Bull abból meríthet erőt, hogy a tavalyi abu dhabi versenyen magabiztos diadalt aratott.

A Mercedes szerint viszont a tavalyi körülmények egyedülállóak voltak, és nem mondanak el semmit arról, hogyan is alakulhatnak az erőviszonyok idén.

A német istálló mérnökigazgatója, Andrew Shovlin azt mondja, tavaly több tényező is szerepet játszott abban, hogy a Mercedes nem nyújtott bombaformát.

„Tavaly Lewis néhány nappal volt a koronavírus-fertőzése után, és biztosan nem teljesített csúcsformában” – mondta a szakember. „Nem könnyű felülkerekedni ezen.”

„A verseny utáni elemzésünkkel arra jutottunk, hogy elrontottuk a beállításokat is. Voltak prototípusabroncsok azon a hétvégén, és azokra fókuszáltunk.”

„Megnyertük már a bajnokságot, és úgy döntöttünk, hogy a gumik megértésére fókuszálunk, nem pedig a versenyhétvégére. Szóval a versenyre egy nem jól felkészített, nem jól kiegyensúlyozott autóval érkeztünk meg, és alapvetően ez sokba került nekünk.”

A Mercedesnél természetesen idén már a teljesítményre fókuszálnak Abu Dhabiban, ám vannak azért komoly kérdőjelek.

„Sok jó versenyünk volt már Abu Dhabiban, de most aggasztóak az ismeretlen tényezők. Sok új területe van a pályának, és láthattuk, hogy erőteljesen ingadozott idén a teljesítmény.”

„Nem voltunk jók olyan pályákon – például Austinban –, melyekről azt gondoltuk, hogy jók leszünk rajtuk, és Szaúd-Arábiában is a Red Bull nagyon erős volt egy körön. Szóval sok minden miatt aggódhatunk.”

„És ott van az a tény is, hogy a leglágyabb gumik lesznek, ami nagyon trükkös lehet alkalmanként. Nehéz boldogulni velük. Szóval új pályaként kezeljük, tudjuk, mit kell tennünk – győznünk kell!”

Shovlin azt mondja, a csapat és Hamilton is jól felkészült a szezonzáróra, rengeteg időt töltöttek a szimulátorban.

„Lewis a versenyek között rendre ott volt, dolgozott a beállításokon, tanulta a pályát. Most gyorsabb lett ott a kör, jelentősen gyorsabb, szóval a verseny is gyorsabb lesz, ami egy kicsit változtat az egyensúlyon. De alapvetően azért sok része ugyanaz maradt. Szóval sok időt tudtunk eltölteni a szimulátorban, hogy kiismerjük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!