Mercedes: Az F1-re befektetésként kell tekinteni - F1VILÁG.HU

Mercedes: Az F1-re befektetésként kell tekinteni

Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója korábban cáfolta, hogy a Mercedes a Forma-1-ből való kivonulást tervezi, most pedig elmondta, a sportra egy nagyon értékes marketingbefektetésként tekintenek.

Ahogyan arról az F1Világ is beszámolt, a hírek szerint a Mercedes fontolóra vette, hogy 2020 végén távozik a Forma-1-ből, és február 12-én tartanak egy vezetőségi megbeszélést arról, mi legyen a folytatás.

Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója később cáfolta ezen értesüléseket, és azt is, hogy igazgatósági ülést tartanának februárban. 

 

Källenius úgy nyilatkozott, az F1-es szereplés nem minden szempontból „mínuszos” a cégcsoport számára, hiszen az a marketingérték, amit a sport által kapnak, óriási. 

„Sorozatban hatszor megnyertük a bajnokságot. Ez egyedülálló és marketing szempontból több mint kifizetődő volt. Szóval erre egy nagyon értékes befektetésként kell tekinteni” – nyilatkozta Källenius.

A Mercedes egyébként bejelentette, az AMD-vel többéves partnerségi szerződést kötött – a logó a W11-es versenygépen is megjelenik majd, amelyet a jövő héten mutatnak be. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Mercedes: Az F1-re befektetésként kell tekinteni
Sajtóhír: A Haas F1-es csapatához csatlakozik az Alfa Romeo
Szafnauer reagált a kritikákra: Tudom, mi kell a sikerhez
Horner: Fontos lenne változtatni Monaco vonalvezetésén
Sainz szerint fel kellene osztani a mezőnyt a monacói időmérőn

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!