Mercedes: Ez a szurkolóknak is izgalmas lesz! - F1VILÁG.HU

Mercedes: Ez a szurkolóknak is izgalmas lesz!

HIRDETÉS

Izgalmas versenyre számít a Mercedes két versenyzője Kanadában – Hamilton szerint nemcsak Rosberg, de a Ferrari is közel áll hozzájuk, így nem lesz könnyű dolga vasárnap.


Izgalmas versenyre számít a Mercedes két versenyzője Kanadában – Hamilton szerint nemcsak Rosberg, de a Ferrari is közel áll hozzájuk, így nem lesz könnyű dolga vasárnap.

A Mercedesek a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlennek bizonyultak, az első helyen ugyanis Hamilton, a másodikon pedig Nico Rosberg végzett. Előnyük azonban ezúttal nem volt túlságosan jelentős, Sebatsian Vettel ugyanis 0,17 másodperccel maradt el Hamiltontól.

„Nem számít, hogy mennyivel nyerünk, ha nyerünk” – nyilatkozta Hamilton. „A szabadedzésen nagyobb különbség volt köztünk, de ma nem volt meg a pénteki tempóm. Úgy érzem, benne hagytam egy kis időt a körömben, viszont jó volt látni, hogy közel voltunk egymáshoz, hiszen ezt a szurkolók is szeretik.”

„Örülök, hogy végül nem esett, de a holnapi nap izgalmas lesz. A Ferrari gyorsult, ez valószínűleg a fejlesztéseknek köszönhető. Jó lesz a futam, nemcsak nekünk, hanem a szurkolóknak is, szóval majd meglátjuk.”

Rosberg utolsó gyorskörén hibázott, így elúszott az esélye arra, hogy megszerezze a pole pozíciót – a német azonban nem bánkódott emiatt, és bizakodva tekint a vasárnapi versenyre.

„Az első gyorsköröm jól sikerült, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megverjem Lewist. A második próbálkozásomkor kockáztattam, de nem jött össze. A csapat számára viszont jó eredményt értünk el, megmutattuk, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak ezen a pályán is. Holnap bármi megtörténhet, és a második helyről meg lehet csinálni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!