HAMIL7ON
2020 Emilia Romagna Grand Prix, Saturday - Steve Etherington Valtteri Bottas Mercedes

Mercedes: Hihetetlen balszerencse a fennakadt Ferrari-alkatrész

Mercedes: Hihetetlen balszerencse a fennakadt Ferrari-alkatrész

A Mercedes csak nehezen jött rá, mi okozta Valtteri Bottas teljesítménycsökkenését a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíjon – a csapat sajnálja, hogy nem jöttek előbb rá arra, hogy egy Ferrari-alkatrész lóg az autó alján.

Bottas az élről rajtolva a második körben hajtott rá Sebastian Vettel szárnyának véglapjára, majd a jelentős méretű alkatrész fennakadt a Mercedes padlólemezén, és a finn pilóta a verseny nagy részén, a második bokszkiállásáig hurcolta magával. 

A Mercedes pályaműveletekért felelős vezetője, Andrew Shovlin elmondta, nem volt egyszerű dolguk a probléma feltérképezésével kapcsolatban. 

„Nagy teljesítménycsökkenést tapasztaltunk, de a probléma az volt, hogy a köridő tekintetében volt visszaesés. Ha lefordítjuk köridőre, akkor 7-8 tizedmásodpercet jelentett” – mondta a szakember. 

„Nem igazán hittünk a szenzoroknak, mert megnéztük, hogy Valtteri nem igazán nyomta, és képes volt jó köridőket teljesíteni, és amikor kértük, akkor ki tudott építeni egy kis különbséget.”

„Nagyon nehéz erre alapozni egy köridőveszteséget, mert ez egy körön változó hatással van az autóra különböző körülmények között és különböző irányú kanyarokban. De a korai szakaszban nem is igazán hittük el, hogy milyen nagy volt a hatása.

Shovlin elárulta, nem tudták, hogy valójában mi okozta az óriási teljesítménycsökkenést, és csak Bottas második kerékcseréjekor távolították el a Ferrari-alkatrészt, addig nem sejtették, hogy Bottas folyamatosan magával cipelte azt. 

„Ha megnézzük az elem méretét, és a tényt, hogy piros, nem hisszük el, hogy nem láttuk a kamerákon. De úgy akadt fenn, hogy a fekete része látszódott, és nem láttuk, mert az egész autó fekete. Ha láttuk volna, hogy hol van, akkor sokkal hatékonyabbak lehettünk volna azzal, hogy az első kiálláskor eltávolítjuk” – mondta Shovlin. 

Bottas a futam után úgy nyilatkozott, nem volt esélye arra, hogy elkerülje a Ferrari-elemet, ezért úgy döntött, inkább az autó közepéhez irányítva hajt át az elemen, minthogy a kerekekkel menjen át rajta. 

„Ez balszerencse számára, és határozottan jó döntést hozott azzal, hogy egyenesen ment át rajta, mert ha a kerekek érintik, akkor valószínűleg defektet okozott volna, szóval jó döntés volt. Nem az ő hibája volt, hogy egész délután hátráltatta őt ez a dolog” – nyilatkozta Shovlin. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!