Mercedes: Jobban megszenvedtük a szabályváltoztatásokat, mint a Red Bull - F1VILÁG.HU

Mercedes: Jobban megszenvedtük a szabályváltoztatásokat, mint a Red Bull

A 2021-es Forma-1-es aerodinamikai szabályváltoztatások miatt esett vissza a Mercedes teljesítménye – állítja a csapatfőnök, Toto Wolff, aki szerint ezeket az új regulákat éppen azért alkották így, hogy alakítsanak az erősorrenden.

A Mercedest már a bahreini teszteken is problémák hátráltatták, valamint az autó kezelhetőségével is gondjaik akadtak, így a mezőny tagjai közül ők tették meg a legkevesebb kört. A világbajnok istálló azonban sokat dolgozott az elmúlt két hétben, a versenyzők szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a gondjaikon.

A Bahreini Nagydíj első szabadedzésén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, majd Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája követte őt a 2. helyen, 3 tizedmásodperccel lemaradva a Red Bulltól. A második gyakorláson Lewis Hamilton volt a gyorsabb Mercedes, ő 2 tizedmásodperccel maradt el Verstappen leggyorsabb köridejétől, ezzel a 3. helyen zárt Lando Norris, a McLaren fiatal pilótája mögött. 

 

Toto Wolff szerint egyértelmű, hogy a szabályokat azért módosították így, hogy az ő lendületüket egy kicsit visszahúzzák – azonban szerinte ezzel nincs probléma, igyekeznek minél gyorsabban felzárkózni, illetve javítani a problémás területeken. 

„Biztos vagyok benne, hogy kimondottan azért alakították így, hogy változtassanak az erősorrenden” – nyilatkozta Wolff a Sky Sportsnak. „De ezt tudjuk. Tudtuk, hogy az alacsony hátsó hasmagasság nagyobb hátrányt jelent, mintha magas lenne, de ez nagy kihívás számunkra. Ezt szeretjük – örülünk a versenynek. Arról szól a dolog, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk anélkül, hogy panaszkodnánk.

„Először is, nem gondolom, hogy a hasmagasság az egyetlen dolog, ami miatt szenvedünk – új gumik vannak, amikkel 2021-ben versenyzünk, és még nem is kezdtük el a szezont. De az elemzésünk azt mutatja, hogy a magas hasmagasságú koncepcióval kevesebb leszorítóerőt veszítenek, mint az alacsonnyal.”

„Az elmúlt évben nem tudtuk reprodukálni azt a koncepciót, amivel a Red Bull és néhány más csapat versenyzett. Ez fizikailag lehetetlen – nem lehetett a mi felfüggesztésünket használni és úgy beállítani, ahogy a Red Bull. Szóval a legjobbat kell kihoznunk ebből, és arra kell ráhangolnunk az autónkat, amink van.

Wolff úgy gondolja, így is nagy küzdelem várható a Red Bull és a Mercedes között – és a Forma-1-nek jelenleg éppen erre van szüksége. A csapatfőnök hozzátette, a McLarent sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, akik idén újra a Mercedes erőforrásait használják. 

„Ha úgy is tűnt, hogy a korábbi autót továbbhozhatjuk, szerintem a szabályváltoztatásokat jobban megszenvedtük, mint azok, akiknek az autója a magas hátsó hasmagasságra épült. És a Red Bull ezt a koncepciót követi sok éve. Így nekünk nehezebb visszahozni az elveszített leszorítóerő egy részét. De amit eddig láttam, az alapján remélem, hogy nagyon kemény küzdelem lesz köztünk. Ezt akarják a szurkolók is látni, és mi is ezt szeretnénk.”

„A Red Bull félelmetes csapat, nagyon keményen nyomják. Négy bajnoki címet nyertek, mielőtt bejöttek a hibrid-motorok, és nem kétség, hogy ők a legerősebb ellenfeleink. De a McLarennek is nagyon jó erőforrása van – szóval őket sem szabad figyelmen kívül hagynunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!