Mercedes: Korai még megmondani, hogy jól működik-e az új csomag - F1VILÁG.HU

Mercedes: Korai még megmondani, hogy jól működik-e az új csomag

HIRDETÉS
Egy igazán jelentős fejlesztési csomagot vitt pályára csütörtökön, Bahreinben a Mercedes Forma-1-es csapata, az istálló szerint azonban korai még megmondani, hogy jól működik-e minden a W13-as kódjelű versenyautón.
2022 Bahrain Pre-Season Test, Day 1 - LAT George Russell, Mercedes

A német istálló egy alaposan átdolgozott versenyautóval gurult pályára a bahreini teszt nyitónapján: az autó oldalszekrényeit rendkívül szűkre szabták, és komoly módosításokat hajtottak végre a W13-as padlólemezén is, emellett pedig az első szárnyon is módosítottak.

Délelőtt Lewis Hamilton, délután pedig George Russell dolgozott az új autóval, ketten összesen 122 kört, azaz 660 km-t tettek meg a szahíri pályán.

Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója elárulta, rengeteg feladat várt rájuk a nyitónapon, de korai még megmondani, hogy jól működik-e az új csomag.

„Barcelonához képest nehezebb volt jól kiegyensúlyozni az autót egy körre. Úgy tűnik, a nap folyamán sikerült egy kis fejlődést elérni ezen a téren, de mindig nehéz pontosan megítélni itt, mivel a csökkenő hőmérséklet a nap vége felé hajlamos elsimítani a dolgokat” – mondta a szakember.

„Nagyon sok munka vár még ránk az új fejlesztési csomag kiértékelését tekintve, és tovább folytatjuk majd az adatgyűjtést a következő pár napban. Szóval korai még megmondani, hogy minden a várakozásoknak megfelelően működik-e.”

„Kétségkívül van még hová fejlődni az egyensúlyt tekintve a lassú és a gyors kanyarok tekintetében, és egy kicsit sok még a gumik túlmelegedése is. Szóval bőven lesz dolgunk a következő két napban, de nagyon meredek a tanulási görbe ezzel az új autóval és gumikkal. Ki fogjuk elemezni a ma látottakat, és remélhetőleg előre tudunk lépni pénteken.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!