Friss hírek

Mercedes: Le kell nyelnünk, hogy így veszítettünk pontokat

A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff azt mondja, nem tehetnek mást, le kell nyelniük azt, hogy két biztonsági autós kör után végeredményt hirdettek Belgiumban, és pontokat veszítettek úgy az egyéni, mint a konstruktőri bajnokságban.

A kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott versenyezni az F1 mezőnye Spa-Francorchamps-ban, mivel azonban a biztonsági autó mögött megtettek két kört a versenyzők, végeredményt tudtak hirdetni.

A megszokott pontmennyiség felét osztották ki, Lewis Hamilton előnye pedig így 3 pontra csökkent az összetettben Max Verstappen előtt, míg a Red Bull 7 pontra közelítette meg a Mercedest a csapatok versenyében.

A verseny után rengeteg kritikát kapott a versenyirányítás azon döntése, hogy két kört megtett a mezőny a Safety Car mögött: Lewis Hamilton szerint egyértelmű volt a cél, végeredményt akartak hirdetni, hogy pénzhez jussanak és teljesítsék a szerződésben foglaltakat.

Hamilton nyilatkozatáról természetesen Toto Wolff is véleményt mondott, szerinte az emberek „joggal dühösek”, csapatának viszont le kell nyelnie azt, hogy ily módon veszítettek pontokat.

„Fél pontokat osztottak, noha vélhetően számítani lehetett arra, hogy nem lesz jobb az időjárás” – mondta Wolff. „De ez van. Azt gondolom, le kell ezt nyelnünk, le kell zárnunk ezt a versenyt és tovább kell lépnünk.”

„Bizonyos szempontból muszáj kalapot emelnünk a rajongók előtt, akik 3 napig itt voltak az esőben, és várták a versenyt. De csapatként pontokat veszítettünk, ezért muszáj továbblépnünk.”

Wolff szerint az F1 váratlan helyzettel szembesült vasárnap, ezt nem biztos abban, hogy sokat lehet tanulni a történtekből – noha a Forma-1 vezetősége szeretne egyeztetni arról, hogy miképp lehetne változtatni a szabályokon, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset.

„Mindenki azon volt, hogy elrajtoljon a verseny, és az eső miatt ez nem jött össze. Visszatérve arra a kérdésre, hogy esetleg hétfőn versenyezhettünk-e volna: azt gondolom, rengeteg rajongónak ekkor már vissza kellett mennie dolgozni. Megpróbálhattunk volna versenyezni a helyi rajongók miatt, ezért nekik nem jelentett volna nagy különbséget a dolog.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!