Mercedes: Lehetnénk most nagyobb bajban is - F1VILÁG.HU

Mercedes: Lehetnénk most nagyobb bajban is

HIRDETÉS
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff elismerte, az elmúlt időszakban azért kerültek hátrányba a Ferrarival szemben, mert nem volt annyi fejlesztésük, mint riválisuknak – hiszen már gőzerővel a 2020-as versenyautóra fókuszálnak. A szakember elismerte, ha a Ferrari nem hibázik annyit az év elején, most nagyobb bajban lennének.
2019 Russian Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

A Mercedes-főnök elárulta, azzal, hogy meglehetősen korán átálltak 2020-ra, lelassultak az idei fejlesztések – noha a soron következő, szuzukai versenyhétvégén azért lesznek újításai a csapatnak.

Amikor Wolffot arról kérdezték, az elmúlt időszak eredményei a Ferrari fejlődésének tudhatók-e be, vagy inkább annak, hogy a Mercedes alulteljesített, a szakember így felelt: „Szerintem az igazság valahol félúton van.”

„Azt gondolom, ők folyamatosan nagy előrelépéseket tesznek a végsebességet tekintve, és jó autójuk volt Szingapúrban, és nagyon jó autójuk Szocsiban. És ha ezek a dolgok összeállnak, te leszel a mérce. És ők ezt tették az elmúlt két hétben.”

„Ezzel egyidőben pedig nekünk hosszú idő óta nem voltak fejlesztések az autón, és feltehetően nem sikerült úgy optimalizálni a dolgokat, ahogy lehetett volna. És egy kicsit balszerencsések is voltak a döntéseink, és az elmúlt időszakban megnyerhettünk volna pár futamot, amiket végül nem sikerült. Ez a balszerencse aztán Szocsiban szerencsévé fordult át.”

Wolff azt mondja, stratégiai döntés volt, hogy lassítottak az idei autó fejlesztésén.

„Így terveztük, igen. Jól kell menedzselni az erőforrásokat, figyelembe véve a következő idényt is. És ez olyasvalami, amit nagyon gondosan átgondolunk. Lesz egy kisebb dolog Szuzukában, aminek feltérképezését pusztán érdekesnek tartjuk. De nem olyan komoly lépések, mint amiket megtettünk a nyári szünetig.”

Arra a kérdésre, hogy a Japánban való „feltérképezést” már a 2020-as fejlesztések miatt teszik-e meg, Wolff így felelt: „Mivel a szabályok ugyanazok maradnak, ez is része a gondolkodásunknak.”

Fotó: Mercedes

A Ferrari egyébként az idei évre teljesen más koncepció szerint fejlesztette autóját, mint a Ferrari: a W10-esre jóval nagyobb leszorítóerő hat, mint az olaszok SF90-es modelljére. Wolff azt mondja, ezen nem kívánnak változtatni.

„Olyasvalami ez, amit megvizsgálunk, de fontos, hogy perspektívába helyezzük a dolgot. Egy nagy légellenállású és egy kis légellenállású autó között – amik ráadásul talán a legextrémebbek a pályán – mindössze 2 tized a különbség. Ennek nincs olyan nagy hatása. Van, de nem ez a leglényegesebb.”

Hirdetés

Wolff azt mondja, sokkal nagyobb nyomás alatt lennének most, ha a Ferrari kihasználta volna lehetőségeit a szezon korábbi szakaszában.

„A bajnokság a pontszerzési képesség megfelelő menedzseléséről is szól év közben. Jó ideje dönthettünk volna arról is, hogy padlóig nyomjuk az év végéig, és ezzel hátráltatjuk a jövő évet, de nem így tettünk. Most pedig óvatosnak kell lennünk. Egyetértek azzal, hogy ez egy menedzselési kérdés.”

„A Ferrari párszor elejtette a labdát a szezon elején, de mostanra összekapták magukat, és sorozatban négy versenyen is láthattuk, mennyire erősek – a köridőt tekintve ők lettek a mérce.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!