Friss hírek

A Mercedes még nem kezd tárgyalni Hamiltonnal

Idén még biztosan nem fog tárgyalni Lewis Hamiltonnal a folytatásról a Mercedes Forma-1-es csapata – a brit szerződése 2018 végén jár le, idén pedig a vb-cím megnyerésére akar koncentrálni a páros.

 
Hamilton hátránya jelenleg 7 pont az összetettben világbajnoki riválisa, Sebastian Vettel mögött, akivel nemrég újabb 3 évre szóló szerződést írt alá a Ferrari.
 
Hamilton kontraktusa a jövő év végén jár le, Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke pedig a minap egy interjúban azt mondta, nem kell elsietniük a dolgot.
 
„A kapcsolatunk nagyon jó, és szerintem mindkét fél értékeli azt, amit a másiktól kap” – mondta a szakember.
 
„De ez nem az a téma, amivel foglalkozni akarunk a szezon hátralévő részében. Nagyon intenzív harmada ez az évnek, és ha majd elérkezik az ideje, egyeztetünk erről is.”
 
A Mercedes azt még nem erősítette meg, hogy Valtteri Bottas jövőre is a csapatnál marad-e, bár Wolff utalt rá, vélhetően nem változtatnak versenyzőpárosukon 2018-ra.

2019-ben azonban lehet mozogolódás a versenyzői piacon, hiszen Daniel Ricciardo szerződése is lejár a Red Bullnál.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

A Mercedes még nem kezd tárgyalni Hamiltonnal
Fellebbez és Vettel kizárásának felülvizsgálatát kéri az Aston Martin!
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!