Mercedes: Nem szégyelljük lemásolni a Red Bull autóját! - F1VILÁG.HU

Mercedes: Nem szégyelljük lemásolni a Red Bull autóját!

HIRDETÉS
Nem szégyelli lemásolni a Red Bull megoldásait a Mercedes Forma-1-es csapata, ha azzal újra gyorssá tudja tenni versenyautóját – nyilatkozta Toto Wolff, aki nagyon bízik abban, képesek lesznek még idén a királykategória élmezőnyébe kerülni.
Lewis Hamilton

A Mercedes már a 2023-as szezon első, bahreini versenyhétvégéjén kénytelen volt belátni, zsákutcába jutott W14-es kódjelű versenyautójával, így drasztikus változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy újra a győzelmekért és a világbajnoki címekért tudjanak csatázni.

Azt ugyan már jó ideje tudni lehet, hogy oldalszekrényeinek kialakításán változtatni tervez a csapat, a koncepcióváltás azonban ennél összetettebb feladat lesz. Az idei évben szemmel látható, hogy a legtöbb istálló a Red Bull által választott tervezési filozófia mentén építette 2023-as versenyautóját, Toto Wolff pedig elárulta, nem szégyellik lemásolni az osztrákokat, ha azzal újra győztessé válhatnak.

„Azt gondolom, ebben a szakaszban nincs dogmatizmusunk azzal kapcsolatban, hogy az autónknak hogyan kellene kinéznie. Egyszerűen a lehető leggyorsabb versenyautónak kell lennie” – magyarázta a csapatfőnök. „Ha ez az autó úgy néz ki, mint egy Red Bull, vagy a SpaceX, az sem érdekel, egyszerűen gyorsnak kell lennie!”

„Ha pedig olyan lesz, mint egy Red Bull, akkor valahova felteszünk majd rá egy bikás matricát, és nem fogom szégyellni, ha az autó gyors lesz.”

Wolff beszélt arról is, az Aston Martin előretörése ékes bizonyítéka annak, hogy be lehet kerülni az F1 topcsapatai közé – és ez biztató az ő jövőjük szempontjából is.

„Az Aston Martin határozottan bizonyította, hogy 6-7 hónap alatt lehet nyerni annyi köridőt, amennyivel képes vagy a mezőny elejére kerülni. És ezt jó látni. Jó látni mindannyiunknak, hiszen soha nem lehet leírni egy idényt, ha ilyen lépéseket lehet megtenni.”

A Mercedes-főnök arról már korábban beszélt, hogy a bahreini szezonnyitó után óriási előrelépéseket sikerült tenniük, hiszen megértették, hogy másképp kell hozzáállniuk versenyautójuk beállításához. A szakember most hozzátette, holisztikus megközelíésre van szükségük.

„Ami azt illeti, szerintem a legnagyobb változás ott van, hogy hogyan is akarjuk beállítani az autót, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. Tavaly túlságosan alá lőttünk, idén nagyon fölé. Most pedig úgy hisszük, tudjuk, hogyan kellene csinálni. Természetesen minden más követi ezt kezdve a padlólemeztől a karosszérián át. Szóval nem akarok ostobán optimistának tűnni, de most legalább látunk alacsonyan lógó gyümölcsöket, ami biztató.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!