Mercedes: További fejlődés szükséges - F1VILÁG.HU

Mercedes: További fejlődés szükséges

HIRDETÉS

Továbbra is a versenytempó hiányával és a gumikkal küszködik a Mercedes, de Lewis Hamilton és Nico Rosberg is bízik benne, hogy holnapig képes előrelépéseket tenni a csapat.


Továbbra is a versenytempó hiányával és a gumikkal küszködik a Mercedes, de Lewis Hamilton és Nico Rosberg is bízik benne, hogy holnapig képes előrelépéseket tenni a csapat.

Hamilton elmondta, nagyon örül, hogy a Mercedes újításait azonnal észrevette az autóban ülve, azonban még nem tudja, hogy valójában mekkora javulást jelentenek számukra.

„A csapat nagyszerű munkát végzett, hogy magunkkal hozhassuk a fejlesztéseinket erre a hétvégére, és habár rögtön éreztem a hatásukat, egyelőre nehéz meghatározni, hogy mekkora fejlődést jelentenek számunkra.”

„Az első edzést követően ígéretesnek tűntek a dolgok, jó volt az autó egyensúlya, de délután kevésbé voltam boldog az eltérő körülmények miatt. Éjjel folytatjuk a munkát, és meglátjuk, miben lehetünk jobbak holnap.”

Hamilton csapattársa, Rosberg úgy érzi, hogy továbbra is a hosszabb etapokon kell javulást elérniük: „Úgy tűnik, hogy gyorsak vagyunk egy körön, de arra kell koncentrálnunk, hogy jó versenytempót érjünk el.”

„Még sokat kell dolgoznunk, de általánosságban véve azt éreztem, hogy jó programot teljesítettünk és sokat tanultunk, habár nehéz működésre bírni a gumikat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!