Mérnökét méltatja Mexikó után a Mercedes - F1VILÁG.HU

Mérnökét méltatja Mexikó után a Mercedes

HIRDETÉS
„Fenomenális” munkát végzett a múlt hétvégi Mexikói Nagydíjon a Lewis Hamilton versenymérnöke, Peter Bonnington helyett „beugró” Marcus Dudley – ezt mondta a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff.
2019 Mexican Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

Hamilton állandó versenymérnöke, Peter Bonnington nem utazott el Mexikóba, és a hétvégi, austini versenyen sem lesz jelen, mivel orvosi beavatkozáson esett át az Egyesült Királyságban.

Feladatait erre a két versenyhétvégére az eddig Hamilton teljesítménymérnökeként tevékenykedő Marcus Dudley vette át, aki nem is vallott szégyent: Mexikóvárosban győzelemhez segítette Hamiltont.

„A verseny előtt, tudván, hogy Bono nem lesz itt, azt gondoltam, atyaég, ebben az intenzív bajnoki küzdelemben erre abszolút hátrányként tekinthetünk” – mondta Hamilton.

„De én és Bono nagyon összetartottunk. Rengeteget dolgozott, ahogy Marcus és Dom [Riefstahl] is. Soha nem dolgoztam még ilyen szorosan együtt Dommal, Marcusnak pedig nagy űrt kellett betöltenie. Nem könnyű egy világbajnok mellett dolgozni ebben a sportban, aki általában nagyon sokat követel.”

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azt mondja, a hétvégi eredmény a bizonyítéka annak, a Mercedes erőssége milyen mélyen gyökerezik. Marcus Dudley teljesítményével kapcsolatban elmondta: „Fenomenális munka volt. Nem volt egyszerű dolga. És jól menedzselte Lewist a versenyen.”

„Mindez azt mutatja, hogy megvan az erősségünk, jó mélyen a csapatban. És miután Bono kiszállt egy versenyre, és átadta a stafétát, Marcus nagyon jó munkát végzett Dommal közösen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!