Mestermunka: Piastri elárulta, mi volt a kulcs a Leclerc elleni védekezésben - F1VILÁG.HU

Mestermunka: Piastri elárulta, mi volt a kulcs a Leclerc elleni védekezésben

HIRDETÉS
Elképesztő teljesítményt nyújtva nyerte meg a vasárnapi Azeri Nagydíjat a McLaren Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, Oscar Piastri, aki a leintés követően elárulta, hogyan próbálta maga mögött tartani a futam nagy részében a pole-ból induló Charles Leclerc-t.

Piastri a verseny első szakaszában még Leclerc mögött autózott, a jó taktikának, a remek tempónak, no és persze a bevállalós előzésnek köszönhetően azonban a 20. körben az élre tudta verekedni magát. A bakui verseny ezután arról szólt számára, hogy próbálta maga mögött tartani ferraris ellenfelét, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat.

A McLaren versenyzője a verseny után elárulta, mivel tudta, hogy Leclerc-nek a célegyenesben van valódi esélye vele szemben, nagy kockázatot kellett vállalnia a pálya középső szektorában, hogy elegendő előnnyel érkezzen meg minden egyes kör végére.

„Őszintén szólva számomra a kulcs az volt, hogy kitartsak a 2-es szektorban. Úgy éreztem, hogy amíg meg tudom tartani a vezetést az első kanyarig, addig Charles-t is magam mögött tudom tartani” — mondta az ausztrál versenyző a verseny után. „A 2-es kanyar ezen a hétvégén valamiért nagyon csúszós volt, és ha sikerült elég jól kijönni belőle… Az egyenes nem elég hosszú ahhoz, hogy a DRS igazán hatékony legyen a felzárkózásra.”

„Számomra az óvárosi szekcióban való kockázatvállalás volt a cél, mert itt kellett megpróbálnom növelni az előnyt a 7-es kanyartól a kör végéig. Igen, volt néhány necces pillanatom a várkastélynál és a 15-ös kanyarnál is. Azt hiszem, a srácoknak valószínűleg újra kell építeniük az autóm hátulják a verseny után. De igen, itt próbáltam igazán gyors lenni, és természetesen egy jó kijáratot akartam az utolsó kanyarból.”

„Csak megjegyezném, hogy szerintem mindkettőnknek kellene egy fotót csináltatnunk arról, ahogy az utolsó kanyarban driftelünk. Beszéltem Markkal [Webber], és azt mondta, olyan volt, mint az 1950-es évek Forma-1-e. Szóval igen, visszanézve ez egy menő pillanat volt. Akkor nem tűnt túl szórakoztatónak egyikünk számára sem, ebben biztos vagyok. Csak megpróbáltam maximalizálni a tempót a 2-es szektor végéig, itt próbáltam igazán előnyt szerezni.”

Amikor a fiatal ausztrált arról kérdezték a futam után, a verseny melyik része volt a legstresszesebb, így felelt: „Azt hiszem, számomra az volt a lényeg, hogy miután az élre kerültem – ami a verseny körülbelül kétharmadánál történt –, hogy tudtam, az élre kerülni a munka 40%-a lesz, de megtartani a vezetést a maradék 60%.”

„Tudtam, hogy elég keményen használom majd a gumikat, hogy előre kerüljek, és tisztában voltam azzal, milyen hatása volt ennek az első etapban. Csak reménykedtem, hogy a tiszta levegő segít majd elöl maradni, és valószínűleg egy kicsit segített is, de természetesen a DRS-sel sok időt lehet veszíteni. Szóval számomra az volt a legnagyobb kihívás, hogy Charles-t magam mögött tartsam, ami hihetetlenül stresszes volt. Nem hibázhattam egyetlen egyszer sem.”

„Pár hibát ugyan elkövettem, de egy olyan pályán, mint Baku, lehetetlen úgy menni, hogy az ember ne kövessen el hibát. Szerencsém volt, hogy ezek nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy komolyabb gondot okozzanak. Szóval igen, az a 30 kör, amíg Charles-t próbáltam magam mögött tartani, elképesztően nehéz volt.”

Piastri Bakuban idei második győzelmét aratta: az elsőt épp nálunk, a Hungaroringen szerezte a júliusi Magyar Nagydíjon.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!