Miami nyitott arra, hogy éjszakai F1-es versenyt rendezzen - F1VILÁG.HU

Miami nyitott arra, hogy éjszakai F1-es versenyt rendezzen

Egyeztetéseket folytatnak a Miami Nagydíj szervezői a Forma-1 vezetőségével arról, hogy a jövőben éjszakai futamot rendezzenek.

A királykategória mezőnye tavaly látogatott el először a floridai városba, idén tehát már a második Miami Nagydíjat rendezték meg, melyet Max Verstappen nyert meg csapattársa, Sergio Perez, valamint Fernando Alonso előtt. A Miami Nagydíj ügyvezető partnere, Tom Garfinkel pedig még vasárnap beszélt arról, egyeztetéseket folytatnak az éjszakai versenyrendezés lehetőségéről.

„Volt némi egyeztetésünk erről” – idézi a szakembert a Motorsport.com című internetes lap. „Nyilvánvalóan az év ezen szakaszában az időjárás egy kicsit kiszámíthatatlan. Idén eddig egészen jól alakult, és a szellő sokat segített, de a tavalyi év szokatlanul meleg volt.”

 

„Viszont sok tényezős ez a döntés, ott van az F1, a televíziós közvetítés, és minden egyéb. Szóval mérlegelnünk kell ezeket a dolgokat. De kétségkívül nyitottan állunk hozzá ehhez.”

Ahogy Garfinkel is mondta, az egyik leginkább megfontolandó tényező a televíziós közvetítés, ha ugyanis Miamiban esti versenyt rendeznének, akkor Európában az éjszaka közepén látnák a nézők a futamot – már ha kíváncsiak lennének rá.

Las Vegasban például villanyfényes futamot tartanak majd szombat este, ami az európai nézők számára vasárnap hajnali verseny lesz majd. Arra a kérdésre, hogy a miami éjszakai versenyt adott esetben ők is szombaton tartanák-e meg, Garfinkel így felelt: „Nem tartunk ott, hogy döntést hozzunk erről. Egyeztetések folynak erről, és arról is, hogy milyen is lenne az egész.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Miami nyitott arra, hogy éjszakai F1-es versenyt rendezzen
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!