Friss hírek

Michael: Engedélyezni kellene a szívóhatást az F1-ben

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael szerint ismét vissza kellene hozni a szívóhatással rendelkező autókat a Forma-1-ben, mert csak így lehetne drasztikusan növelni az előzések számát, mely manapság teljesen eltűnt a versenyekből.

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael szerint ismét vissza kellene hozni a szívóhatással rendelkező autókat a Forma-1-ben, mert csak így lehetne drasztikusan növelni az előzések számát, mely manapság teljesen eltűnt a versenyekből.

Miközben a 2011-re vonatkozó szabálymódosítási tervezet nagyrészt az energiatakarékosság, a környezetbarát, illetve a közúti autókban is használt technológiák előtérbe helyezését sürgeti, további megbeszélések folynak arról, miként lehetne látványosabbá tenni a néha már-már unalomba fulladt versenyeket.

Bár a szövetség több javaslattal is előállt már az elmúlt időben, Sam Michael úgy gondolja, fontolóra kellene venni a szívóhatás újbóli engedélyezését a Forma-1-ben, melyet még 1983-ban, biztonsági okokból tiltott be a szövetség. Akkoriban ugyanis oly módon volt kialakítva a kocsiszekrény, hogy az autó és talaj között átáramló alacsony nyomású levegő “rászívta” az autót az aszfaltra.

“Mikor olyan autók versenyeznek, amelyek rengeteg leszorító erőt generálnak, akkor nagyon nehéz az előzés a pályán” – mondta a Williams szakembere. “Azonban ha megnézzük a kisebb kategóriákat, ahol kevesebb a leszorító erő, és kisebb a motor teljesítménye, nem láthatunk javulást. Sőt, véleményem szerint az F3 minden szériánál unalmasabb. A leszorító erő csökkentése nem megoldás a problémára.”

“Viszont úgy gondolom, hogy a nyolcvanas évek elején alkalmazott szívóhatás újbóli bevezetése érdekes lehetne. A szívóhatás betiltása rengeteget rontott a Forma-1-es versenyek élvezhetőségén, és az első szárny megemelése – mely az elmúlt öt évben 150 mm-t emelkedett – még többet rontott a helyzeten. A két hatás együttese teszi igazán érzékennyé az autókat a légellenállás megváltozására.”

Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy a szívóhatással mennyire nőne meg az autók teljesítménye, és ez mennyivel csökkentené a biztonságot. Michael úgy gondolja, hogy a szívóhatással járó teljesítménynövekedést az abroncsokkal lehetne szabályozni a jövőben.

“Be kell lőnöd a teljesítményt valahol, és ezt a gumikkal megteheted” – folytatta. “Ha az autók túl gyorsakká válnak, akkor a Bridgestone egyik versenyről a másikra változtatni tud ezen. Ez ennyire egyszerű, és profitálhatnánk belőle.”

Jelenleg az amerikai Champ Car szériában versenyeznek szívóhatással rendelkező autók, és bár korábban a Forma-1-ben is alkalmazták a csapatok, a FIA biztonsági okokra hivatkozva 1983-tól kötelezővé tette a lapos aljú kocsiszekrényt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!