Michael Schumacher is ott lehetett lánya esküvőjén - F1VILÁG.HU

Michael Schumacher is ott lehetett lánya esküvőjén

HIRDETÉS
Brit médiajelentések szerint ott volt lánya, Gina-Maria esküvőjén a Forma-1 legendás versenyzője, a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher is — a család azonban gondosan ügyelt arra, hogy ne kerüljenek ki bizalmas fotók az eseményről.
Mick Schumacher, Gina-Maria Schumacher, Michael Schumacher, plane

Schumacher 27 éves lánya a múlt hét végén kelt egybe párjával a család mallorcai birtokán. A Daily Mail című brit bulvárlap értesülései szerint ez volt az első olyan nyilvánosnak mondható esemény, ahol jelen volt a 2013-ban sorsfordító balesetet szenvedő Schumacher — a jelenlévőknek azonban belépéskor le kellett adniuk telefonjaikat, így a jeles napról nem készülhettek amatőr felvételek.

A lap cikkében megemlíti, az eseményen ott volt Schumacher öccse, Ralf is, maga az esketési ceremónia pedig mintegy fél órán át tartott. Ezt követően az Ultima Hora című mallorcai napilap jelentése szerint a fogadást a Schumacher család tulajdonában lévő Port d’Andratx-i birtokon tartották meg, az élőzenét pedig egy countryzenekar szolgáltatta.

A Bild című német lap szintén arról írt, „nagyon valószínű”, hogy lánya esküvőjén jelen volt Michael Schumacher is, ha pedig hinni lehet a pletykáknak, 2025-ben újabb házasságkötés történik majd a német legenda családjában, hiszen fia, Mick is elveszi kedvesét, a 24 esztendős Laila Hasanovicot. A páros másfél éve van együtt, a Bild szerint pedig ő Schumacher első olyan párja, aki meglátogathatta már a német versenyző édesapját.

Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet Franciaországban, melyet követően hónapokon át kómában feküdt. Miután felébresztették a mesterséges altatásból, svájci otthonába szállították, állapotáról pedig tulajdonképpen semmit sem közölt azóta a család. A Netflix gondozásában megjelent Schumacher című dokumentumfilmben ugyanakkor néhány éve elárulták, mennyire megváltozott a család élete a sorsfordító eset óta.

„Természetesen minden nap hiányzik Michael. De nemcsak nekem hiányzik: a gyerekeknek, a családnak, az édesapjának, és mindenkinek, aki körülötte van. Mindenkinek hiányzik Michael, de Michael itt van. Másképp, de itt van, és ez erőt ad nekünk, én így látom” – fogalmazott Corinna Schumacher. „Összetartunk. Együtt élünk otthon, csináljuk a terápiát. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy Michael jobban legyen, és megbizonyosodjunk arról, hogy kényelmesen érezze magát, és érezze a családját, a köteléket. Legyen bármi is, én minden tőlem telhetőt megteszek. Mindannyian megteszünk.”

„Próbáljuk úgy folytatni családként, ahogy Michael szerette, és ahogy még mindig szereti. Éljük az életünket. ’A magánélet az magánélet’ – mondta mindig. Számomra nagyon fontos, hogy továbbra is élvezhesse a magánéletét, amennyire csak lehet. Michael mindig megvédett bennünket, most mi védjük meg Michaelt.”

Az akkor még a Forma-1-ben versenyző Mick Schumacher a filmben azt mondta: „A baleset óta ezek az élmények, ezek a pillanatok, melyekről úgy hiszem, sokaknál megvannak a szüleikkel közösen, már nincsenek jelen, vagy kevésbé vannak jelen, és szerintem ez egy kicsit unfair.”

„Azt gondolom, apa és én most már másképp értenénk meg egymást, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéljük, a motorsport nyelvét, és sokkal több mindenről lehetne beszélni. És ez jár folyton a fejemben, arra gondolok, hogy milyen király lenne. Mindent megadnék ezért.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!