Miért hitte az Alpine, hogy szerződése van Piastrival? - F1VILÁG.HU

Miért hitte az Alpine, hogy szerződése van Piastrival?

Az Alpine jött ki vesztesen a McLarennel való, Oscar Piastri szerződtetése körüli jogi kötélhúzásból, így ahelyett, hogy az enstone-i csapat kapott volna kártérítést, az ügymenet teljes költségét is neki kell kifizetnie. Pedig, mint kiderült, tudniuk kellett volna, hogy vesztett harcba állnak bele.

Az F1-es szerződéseket vizsgáló bizottság a Holland Nagydíj péntekjén jelentette be ítéletét az ügyben, miszerint az elmúlt két és fél évben az Alpine által nevelt és támogatott Piastri nem rendelkezik olyan szerződéssel, ami a francia csapatnál való versenyzésre kötelezné, így szabadon szerződhetett át a McLarenhez 2023-ra.

Érdekes kérdés, hogy miért gondolta úgy az Alpine, hogy jogszerűen jelentette be augusztus első napjaiban Piastrit egyik jövő évi versenyzőjeként, amikor maga az ausztrál pilóta is értetlenkedve fogadta ezt a hírt, ráadásul, mint a racingnews365.com megtudta a tárgyaláson elhangzottakból, a csapatnak semmiféle kontraktusa nem volt a fiatal pilótával az idei szezonon túlmutatóan.

Mint kiderült, az Alpine egy 2021 novemberében Piastrihoz eljuttatott, „Terms Sheet” nevet kapó dokumentumot tekintett kötelező érvényűnek, amelyben az ausztrál pilótával kapcsolatos 2022-es és 2023-as terveit fogalmazta meg, és az istálló jogásza csak márciusban, időhiányra hivatkozva írta bele, hogy az jogilag kötelező érvényű. A csapat ugyan még novemberben gyors szerződéskötést ígért a versenyzőnek, a folyamat azonban nem indult be, és Piastri csak 2022. március 4-én, a szezon kezdete előtt kapott egy kontraktust, amely az idei év végéig érvényes tartalékpilótai állásról szólt. A további jövője azonban tisztázatlan maradt, és az ausztrál egyre rosszabbnak látta esélyeit a csapatnál, akik többször is Fernando Alonso megtartásának szándékáról nyilatkoztak.

Piastri május 19-én kapott egy újabb ajánlatot az Alpine-tól, amely a csapat 2023 és 2026 közötti, négyéves terveit vázolta fel a pilótával. Eszerint a következő két évre az enstone-iak a Williamsnél helyezték volna el az ausztrált, azzal a kikötéssel, hogy 2023. július 31-ig opciójuk lenne 2024-re visszakérni őt a saját ülésükbe. Annak kilátása viszont, hogy potenciálisan két évet is a jelenleg a mezőny végén álló grove-i istállónál kell eltöltenie, nem bizonyult túl hízelgőnek Piastri számára, aki nem is fogadta el az ajánlatot, így menedzserével, Mark Webberrel más lehetőségek után nézett, és július 4-én – mint kiderült – teljesen jogszerűen kötött versenyzői szerződést a McLarennel a következő két szezonra.

Az Alpine a versenyzővel az elmúlt hónapok során megromlott viszonya fényében már nem is annyira azt a célt hajszolta a jogi lépéseivel, hogy Piastri mindenképpen a saját autójában tudhassa 2023-ra, sokkal inkább kártérítést követelt a McLarentől, ami Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint érvényes versenyzői szerződés esetén megillette volna a csapatot azok után, hogy rengeteg pénzt fektettek Piastri felkészítésébe és képzésébe az elmúlt évek során.

Ehelyett azonban az Alpine nemcsak versenyző és pénzügyi juttatás nélkül maradt, de a tárgyalás veszteseként még a jogi ügymenet teljes költségét is neki kell fedeznie a McLaren, Piastri és a bizottság tagjai irányába. Ez az összeg 530467,14 brit font, vagyis közel 250 millió forint, és ebben még nincsenek benne az Alpine saját költségei.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!