Friss hírek

Miért volt szabályos Hamilton tolatása?

Nagy szerencséje volt Lewis Hamiltonnak azzal, hogy a vasárnapi verseny 31. körében a kavicságyból vissza tudott evickélni a pályára. Az viszont, ahogy ezt tette, sokakban kérdéseket vetett fel. Vajon szabályos volt a címvédő tolatása?

Hamilton a pole pozícióból vágott neki az Emilia-Romagna Nagydíjnak, a futamot pedig végül a 2. helyen fejezte be.

Pedig volt olyan pontja a versenynek, amikor úgy tűnt, a hétszeres világbajnok a pontszerzésnek is örülhet majd: a Mercedes versenyzője éppen Max Verstappent üldözte, amikor George Russellt próbálta meg lekörözni a futam 31. körében.

A címvédő viszont a slick gumikon nem számolt azzal, hogy a nyirkos pályán megcsúszik majd előzés közben, így a sóderágyba szánkázott, ahol aztán inkább nyomott egy kövérgázt, és törte össze autójának elejét, minthogy megsüllyedjen a kavicsok között.

Hamilton pár másodperccel később aztán úgy döntött, hátramenetben próbál visszaevickélni a pályára: végigtolatott a kavicságyon, majd folytatta a versenyt.

Sokakban kérdéseket vetett fel Hamilton manővere, főleg úgy, hogy 1989-ben Nigel Mansellt kizárták a Portugál Nagydíjról azért, mert visszatolatott csapata garázsa elé, miután nem tudott időben megállni, amikor érkezett friss gumikért.

Hamilton manőverét viszont szabályosnak ítélte meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), ennek pedig igazán egyszerű oka van!

Mansell esetében a szabály az volt, hogy a bokszutcában tilos tolatni – ez a regula pedig a mai napig érvényben is van, a Sportszabályzat 28.3-as cikkelyében írnak róla.

Amikor azonban magáról a versenypályáról van szó, a szabályok nem mondják ki konkrétan azt, hogy nem lehet hátramenetbe kapcsolni az autókat. Sőt, valójában azért van hátramenet az F1-es versenyautókon, hogy a versenyzők képesek legyenek manőverezni abban az esetben, ha incidensbe keverednek, és a lehető leggyorsabban kikeveredhessenek a veszélyes szituációból.

Az egyetlen kitétel, hogy csak és kizárólag akkor lehet tolatni, ha azt a versenyző biztonságosan teszi.

„Ha egy autó elhagyja a pályát, a versenyző újra csatlakozhat, de csak akkor, ha ezt biztonságosan teszi, és nem jut tartós előnyhöz” – áll a Sportszabályzat 27.3-as pontjában.

A 27.4-es cikkely hozzátesz: „Egy autót soha nem lehet szükségtelenül lassan, szabálytalanul, vagy úgy vezetni, hogy az potenciálisan veszélyes legyen más versenyzőkre vagy személyekre.”

Az esetről az FIA versenyigazgatóját, Michael Masit is megkérdezték.

„Meghallgatva Lewis és a csapata rádiózását, végig tanácsokkal látták el, hogy hol is van. Ez egy egyedülálló eset volt, ahol figyelembe kell venni az összes fennálló körülményt” – magyarázta a szakember. „És ebben a bizonyos helyzetben nem fontolgattam azt, hogy jelentem az ügyet a stewardoknak.” 

Egy szónak is száz a vége: Hamilton teljesen szabályszerűen tolatott át a sóderágyon, és folytatta a vasárnapi versenyt, amit végül a 2. helyen fejezett be.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!