Friss hírek

Minden lehetőségre le akar csapni a Williams

Idei formájához képest meglehetősen gyengén teljesített a Szingapúri Nagydíj időmérőjén a Williams csapata.


Idei formájához képest meglehetősen gyengén teljesített a Szingapúri Nagydíj időmérőjén a Williams csapata.

Valtteri Bottas a hetedik, Felipe Massa pedig csak a kilencedik rajtkockából indulhat majd holnap, s míg a finn versenyző elégedett gyorskörével, addig brazil csapattársa azt mondja, hibázott a Q3-ban.

„A pénteki eredményeket látva ez egy jó rajtpozíció holnapra” – fogalmazott Bottas.

„Végig tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz itt, és az edzések után javítottunk is, hiszen mindkét autóval bejutottunk a legjobb tízbe. Elégedett vagyok a gyorskörömmel, szerintem sikerült mindent kihoznom az autóból, szóval ez egy jó eredmény.”

„Ezen a versenyen minden megtörténhet, mi pedig ott leszünk – szóval még minden nyitott.”

A másik Williamsszel köröző Massa hozzátette: „Nem volt valami könnyű időmérő, a Q3-ban pedig hibáztam, és emiatt időt veszítettem – ha ez nincs, néhány pozícióval előrébb végezhettem volna.”

„A Q3-ra csak egy szett új gumink maradt, szóval minden tőlem telhetőt megtettem, talán túlságosan is keményen próbálkoztam. Sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, de ez a pálya nem igazán fekszik nekünk, szóval arra összpontosítunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a holnapi versenyből.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!