Montezemolo nem bánta meg, hogy kritizálta Alonsót - F1VILÁG.HU

Montezemolo nem bánta meg, hogy kritizálta Alonsót

HIRDETÉS

A Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, úgy érzi, helyesen döntött akkor, amikor a Magyar Nagydíjat követően kritizálta versenyzőjét, Fernando Alonsót annak magatartása miatt.


A Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, úgy érzi, helyesen döntött akkor, amikor a Magyar Nagydíjat követően kritizálta versenyzőjét, Fernando Alonsót annak magatartása miatt.

A hungaroringi hétvégét követően a maranellói gárda által kiadott közlemény árulkodott arról, a csapat elnökének egyáltalán nem tetszett, amikor a kétszeres világbajnok Budapesten újságíróknak azzal viccelődött, születésnapjára egy rivális csapat autóját szeretné kapni ajándékba.

Olaj a tűzre, hogy az eset éppen azt követően történt, hogy felütötte fejét a pletyka, Alonso menedzsmentje tárgyalásokat kezdeményezett a Red Bull Racing csapatával.

Az olasz Corriere della Sera című lapnak nyilatkozva Luca di Montezemolo elárulta, nem bánta meg, hogy kissé rápirított világbajnok versenyzőjére.

„Fernando egy nagyszerű versenyző, és meg is értem őt – egy kicsit talán olyan, mint én: nyerni akar” – mondta a Presidente.

„Egyszerűen csak emlékeznie kell arra, hogy együtt nyerünk és veszítünk, és a maga részéről a Ferrarinak egy olyan autót kell adnia neki, mellyel az első két sorból rajtolhat a versenyeken.”

„Fernando sokat adott az elmúlt évben a csapatnak, és ismétlem, teljesen érthető a csalódottsága, ami főleg Silverstone után vált nyilvánvalóvá, ahol mindannyian arra számítottunk, hogy sokkal versenyképesebbek leszünk.”

„De bizonyos attitűdöket nem kedvelek, bizonyos szavakat és kitöréseket… Szóval emlékeztettem mindenkit – beleértve a versenyzőket – arra, hogy mindenekelőtt a Ferrari számít, a csapat élvez prioritást. Mint ahogy egy családapa rámutat arra, hogy tiszteletben kell tartani bizonyos szabályokat a családon belül. Szeretném hangsúlyozni a családi értékek fogalmát.”

Di Montezemolo nem ment el szó nélkül Felipe Massa teljesítménye mellett sem: a szakember kijelentette, ha a brazil nem tud javítani a bajnokság második felében, távoznia kell a csapattól.

Hirdetés

„Felipe egy gyors versenyző és egy nagyszerű srác” – fogalmazott az elnök.

„De az elmúlt napokban világosan megmondtuk: neki és nekünk is szükségünk van az eredményekre és a pontokra. Aztán, ha elérkezik az idő, egymás szemébe nézünk és eldöntjük, mitévők legyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!