Montoya: A pályahatárok körüli vita árt a bajnoki küzdelemnek - F1VILÁG.HU

Montoya: A pályahatárok körüli vita árt a bajnoki küzdelemnek

Csak árt Lewis Hamilton és Max Verstappen világbajnoki küzdelmének a pályahatárokkal kapcsolatos vita – mondja a korábbi Forma-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya.

A szezon első három versenye alapján úgy tűnik, 2021-ben Hamilton és Verstappen között dőlhet el a bajnoki cím sorsa: a Mercedes hétszeres világbajnoka jelenleg 8 pontos előnnyel vezet a holland előtt, a két versenyző pedig Bahrein és Imola után Portimaóban is egymásnak feszült.

Mindhárom versenyhétvégén viszont komoly beszédtémát szolgáltatott a pályahatárok betartatása, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint pedig valamin változtatni kell, eddig ugyanis elveszítettek „egy győzelmet, egy leggyorsabb kört és egy rajtelsőséget”.

 

„Valaminek változnia kell. Vagy meghúzzuk a határokat a kerékvetőkkel, vagy sóderággyal, vagy bármivel… Ha szélesen veszel egy kanyart, így automatikusan büntetést kapsz!” – mondta a szakember a Portugál Nagydíj után.

A korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya a Motorsport.TV-nek nyilatkozva azt mondta, nagyszerűen alakul az idei bajnoki küzdelem, ám való igaz, a pályahatárokkal kapcsolatos vita egy kicsit beárnyékolja.

„Szerintem nagyszerű. Nagyszerű a TV szempontjából, főleg, hogy két csapat harcol” – mondta a kolumbiai. „Szerintem az F1-ből az elmúlt pár évben hiányzott ez egy kicsit. Nagyon szórakoztató, hogy most van két csapat, a Red Bull és a Mercedes.”

„De úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit vitás a dolog a pályahatárok miatt. Tudom, hogy próbálják biztonságosabbá tenni a pályákat a biztonságosabb bukóterekkel, meg hasonlók, de nagyon nehéz kontrollálni, és megérteni, hogy néha miért jó, néha miért rossz.”

„Amikor meg kell ítélni egy esetet, az nagyon nehéz. Nem irigylem az F1-es versenybírókat.”

Montoya ugyanakkor úgy véli, a Red Bull frusztrációja a pályahatárok miatt csak még eltökéltebbé teszi őket.

„Izgatott vagyok, mert szerintem ez csak emeli a Red Bull dühét. Nagyon durván le akarják nyomni a Mercedest. Marko nem az a fajta fickó, aki a türelméről híres, és Maxról sem gondolom ezt, ha tehát esélyük lesz, menni fognak érte!”

A volt Forma-1-es versenyző ugyanakkor azt mondja, Verstappennek nehéz dolga van, Hamilton nyilvánvaló tudása mellé ugyanis egyfajta szerencse is társul.

„Nézzük csak meg Imolát: Hamilton nagyot hibázott, kicsúszott a pályáról. De elég szerencsés volt, mert piros zászlóval megszakították a futamot, megfelelő pozícióba került, kihasználta a lehetőségeket, és másodikként ért célba.”

„Szóval hogyan is lehet legyőzni Lewist, amikor ekkora szerencsével és tehetséggel van megáldva? Nagyon nehéz…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!