Montoya: Mindenki csal a Forma-1-ben! - F1VILÁG.HU

Montoya: Mindenki csal a Forma-1-ben!

HIRDETÉS

Juan Pablo Montoyát egyáltalán nem lepte meg, hogy az elmúlt hónapokban a kémbotrány volt a fő téma a Forma-1-ben, ugyanis már egy ideje tisztában van azzal, hogy a csapatok mindenre képesek, hogy extra előnyre tegyenek szert.

Juan Pablo Montoyát egyáltalán nem lepte meg, hogy az elmúlt hónapokban a kémbotrány volt a fő téma a Forma-1-ben, ugyanis már egy ideje tisztában van azzal, hogy a csapatok mindenre képesek, hogy extra előnyre tegyenek szert.

A jelenleg az amerikai NASCAR szériában versenyző Montoya, aki 2005-ben és 2006-ban a McLaren alkalmazásában állt a Forma-1-ben, elmondta, semmi különös nincs abban, amit egykori csapata tett.

“Erről szól a Forma-1. A dolgok már csak így mennek” – mondta Montoya az Associated Press-nek adott interjújában.

“A csapatoknak meg van engedve, hogy kényük-kedvük szerint alakítsák a szabályokat. Ez az én véleményem, de mindig is úgy éreztem, hogy egyes csapatok több mindent megengedhetnek maguknak, mint mások. Most viszont összecsaptak a hullámok a csapat feje felett.”

“Valaki mindig csal. Minden csapatnak vannak fotósai, akik a riválisok autóinak minden részletét dokumentálják. Mindenki ezt teszi. Itt a NASCAR-ban melletted vannak ellenfeleid autói, odasétálhatsz, és bármit megnézhetsz rajtuk” – magyarázta Juan Pablo.

“Azonban a Forma-1-ben, ha valaki egy új szárnyat mutat be, mindenki odasomfordál, és képeket készít róla. Milliószámra készülnek a képek, minden lehetséges szögből, hogy azt a megoldást később kipróbálhasd a szélcsatornában. Mindenki másol. Így működik manapság a Forma-1. Rengeteg módja van annak, hogyan játssza ki valaki a szabályokat.”

Montoya továbbá azt is elmondta, nem gondolja, hogy a Fernando Alonso és a csapat tesztpilótája, Pedro de la Rosa közötti e-mailezések döntő bizonyítékokat tartalmaztak volna a kémügyben, ahogy azt mások beállítják.

“Nem hiszem, hogy olyan hatalmas jelentőségük lett volna azoknak az e-maileknek, mert az emberek mindig is beszéltek arról, ki mivel fut” – folytatta. “Valaki mindig kinyitja a száját. Elmész vacsorázni, és meghallod, hogy milyen súlyelosztással, milyen beállításokkal ment a másik. Általában meg lehet tudni a részleteket. És de la Rosa mindig is olyan volt, aki mindenről tudott.”

“Felhívott embereket és elmondta nekik, hogy ezt meg azt próbáltuk ki, ez mag az nem működött. Küldött egy olyan levelet, hogy ki kellene próbálni a Ferrari súlyelosztását, de ezt bárki kiderítheti anélkül, hogy belenézne azokba a dokumentumokba” – magyarázta Montoya.

Arra a kérdésre, hogy mit szólt a büntetéshez, a kolumbiai versenyző a következőket monda: “Meglepődtem a pénzbírságon, egy kicsit soknak tartom. Azonban ha már elvették a pontjaikat, a versenyzőktől is el kellett volna venni azokat. Fura dolog, mert elveszik a pontokat a csapattól, de a versenyzők egy illegálisnak minősített technikával tovább harcolhatnak a bajnoki címért. Ha már büntetésről beszélünk, akkor az legyen igazságos, szerintem. Ez pedig nem az.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!