Mosley: Aki nem fizet, távozzon a Forma-1-ből!

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy a forma-1-es versenyzői engedély árának kifizetése nem okozhat gondot a versenyzőnek, így akinek nem tetszik az összeg, szabadon távozhat, és más szériába igazolhat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy a forma-1-es versenyzői engedély árának kifizetése nem okozhat gondot a versenyzőnek, így akinek nem tetszik az összeg, szabadon távozhat, és más szériába igazolhat.

A versenyzők nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy az FIA egymás után kétszer is megemelte a szuperlincensz árát, ezért fogadalmat tettek arra, hogy addig nem fizetnek, amíg a szövetség nem csökkenti a költségeket.

Bár az FIA sajtószóvivője megerősítette, hogy három versenyző a napokban már átutalta a vezetői engedély árát, a többiek egyelőre várakozó állásponton vannak.

Mindez azonban nem hatja meg Mosley-t, aki kijelentette: ha nem tetszik a rendszer, el lehet hagyni a Forma-1-et.

“A Forma-1-en kívül még számos széria és bajnokság van, ahol egy profi versenyző jól, néha nagyon is jól kereshet. Ezekben a szériákban pedig jóval kevesebbet kell fizetni a vezetői engedélyért. Szóval azoknak a versenyzőnek, akik nem akarják, vagy nem tudják kifizetni a szuperlicenszet, vannak más alternatívák.”

“A forma-1-es versenyzők keresnek a legtöbbet a motorsportban, így elvárható tőlük, hogy hozzájáruljanak a biztonság javításához és a sport futtatásához, amelyből ők is komolyan profitálnak” – tette hozzá Mosley, aki korábban felajánlotta, hogy csökkenti a vezetői engedély árát, ha bizonyosságot nyer, az valóban méltánytalanul sok a pilóták fizetéséhez képest.

“Felajánlottam a segítségem, de ehhez az kellett volna, hogy megosszák velem a bevételi forrásaikat, mert csak így tudtam volna mérlegelni a helyzetet. Ettől elzárkóztak, így nem tudtam mit tenni.”

Mosley azonban megnyugtatta a versenyzőket, hogy a későbbiekben csakis az infláció mértékével fog emelkedni a vezetői engedély ára a Forma-1-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS