Az FIA elnöke, Max Mosley egyelőre még korainak tatja a bioüzemanyagok bevezetését, mert véleménye szerint az energia-visszanyerő rendszerek kifejlesztésére és tökéletesítésére kellene koncentrálni a Forma-1-ben.
Az FIA elnöke, Max Mosley egyelőre még korainak tatja a bioüzemanyagok bevezetését, mert véleménye szerint az energia-visszanyerő rendszerek kifejlesztésére és tökéletesítésére kellene koncentrálni a Forma-1-ben.
Azt követően, hogy szponzori szerződést kötött a Brawn GP-vel, a Virgin Group vezére, Richard Branson elárulta, hogy sikerült kifejleszteniük egy teljesen tiszta üzemanyagot, melynek bevezetéséről hamarosan elkezd tárgyalni az F1-ben résztvevő autógyártókkal.
Mosley örül a kezdeményezésnek, ám elmondása szerint még várni kellene a bioüzemanyagok bevezetésével. Az elnök szerint, amíg a világ számos területén éheznek, nem lenne helyénvaló olyan üzemanyagot használni, aminek alapanyaga megegyezik az élelmiszerével.
Bár úgy gondolja, hogy a második generációs bioüzemanyagok talán jók lennének a Forma-1-ben, a szövetség nem ezen a vonalon indult el, sokkal inkább az energia-visszanyerésben látja a jövőt, és a környezettudatosságot.
“Ha egy adott mennyiségű energiából vagy üzemanyagból több hasznos munkát tudunk kihozni, az pontosan egy olyan irány, ami felé az autóiparnak el kell indulnia” – mondta Mosley a portugál ralin tett látogatása alkalmával.
“A KERS rendszer egy jó példája ennek. Más példa erre a kipufogóból, vagy akár a hűtőrendszerből történő energia-visszanyerés, két olyan megoldás, ami 2013-tól már jelen lesz a Forma-1-ben.”
“A KERS rendszer egy olyan dolog, amit használnunk kell, mert mindenki láthatja, hogy mennyi energia vész kárba, mikor egy autó leadja a hőt a környezetének, anélkül, hogy azt újrahasznosítaná.”
“Ha rendelkezésre áll az a technológia, hogy visszanyerjük az energiát, és azt újból felhasználhassuk, akkor élnünk kell azzal. Mindegy, hogy az autó elektromos, hidrogénes, bioüzemanyagos, vagy második generációs bioüzemanyagos, semmit nem változtat a dolgon. Jelen pillanatban szinte minden közúti autó, vagy raliautó rengeteg energiát pazarol fékezés közben.”
“Az energiát újra és újra hasznosítani, egy hatalmas előrelépés. Néhány közúti autóban már láthatjuk ezt a technológiát, jó példa erre a Toyota Prius. Azonban ezek az autók nem tudják elnyelni az összes energiát, mikor rálép a vezető a fékre, vagy akár hosszabb ideig keményen tapossa a féket.”
“A Forma-1 egy olyan rendszert fejlesztett ki, amely az összes energiát képes elnyelni, miközben maga az eszköz nagyon kicsi és könnyű. A közúti autókban található egységgel az a probléma, hogy nagy, és nehéz, szóval ez jó irányba halad.”
“Ezt a technológiát kell bevezetni a közúti autókban, és a teljes közlekedési iparban, továbbá ezt szeretnénk látni a raliban is” – tette hozzá Mosley, aki korábbi nyilatkozatában egy univerzális motorról is beszélt, amit a szövetség égisze alatt futó nagyobb kategóriák egyaránt használhatnának 2013-tól.