Nagyobb szava lehet a McLarennek a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Nagyobb szava lehet a McLarennek a Forma-1-ben

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A Ferrarihoz és a Mercedeshez hasonlóan most már a McLaren csapatának is lesz képviselője a Forma-1 igazgatótanácsában, így a brit istállónak a jövőben nagyobb beleszólása lehet a sportág döntéseiben.

A wokingi gárdának még a legutóbbi Concorde-egyezmény részeként Bernie Ecclestone már felkínálta a lehetőséget, a McLaren azonban akkor nem élt vele.

A minap viszont kiderült, az istállót a továbbiakban Shaikh Mohammed Bin Essa Al-Khalifa, a csapat ügyvezető elnöke képviseli a Forma-1 igazgatóságában.

„A McLarennek már jó ideje lehetősége volt arra, hogy elfoglaljon egy helyet az igazgatóságban. Mivel én még akkor nem voltam itt, nem tudom, miért nem éltek ezzel a lehetőséggel” – mondta Zak Brown ügyvezető.

„De a közeljövőben sok változás várható, nekünk pedig rengeteg véleményünk van. Úgy hisszük, hogy segíthetünk a jövő formálásában, és szerettünk volna egy széket kapni ennél az asztalnál. Szóval éltünk vele.”

„Shaikh Mohammed az ügyvezető elnökünk, az én főnököm, és abszolút ő a megfelelő ember erre a feladatra. Kívül-belül ismeri a sportot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!