Friss hírek

Nagyon elégedett Gaslyval a Toro Rosso

Elégedett Pierre Gasly teljesítményével a Toro Rosso, miután a Red Bull visszaküldte őt a kiscsapathoz az idei F1-es szezonban mutatott gyenge teljesítménye miatt.

A Red Bull az eredmények hiányát követően Gaslynak esélyt szeretett volna adni arra, hogy a fiatal pilóta tovább tudjon fejlődni, valamint szerették volna, hogy csökkenjen rajta a nyomás, ezért visszaküldték őt korábbi istállójához, a Toro Rossóhoz. 

Gasly már a Belga Nagydíjat is az olasz istállóval teljesítette, ahol igazán elégedettek voltak a teljesítményével. 

„Spában nagyon-nagyon jó versenyt futott. Nagyon jó teljesítmény volt tőle” – nyilatkozta Franz Tost a régi-új versenyzőjükkel kapcsolatban. 

„Egyre inkább hozzászokik az autóhoz. Előny számára, hogy a csapatot már ismeri tavalyról. Előrelépéseket tesz, ahogy vártuk is tőle.” 

Gasly összességében jól érezte magát a Toro Rossóban az Olasz Nagydíj első napján, főleg úgy, hogy vizes pályán is tapasztalatot tudott szerezni az autóban. 

„Nagyon jó volt. Ez volt az első, hogy nedves pályán vezettem ezzel a versenygéppel, és jó volt ilyen körülmények között is ráérezni. Úgy érzem, mintha az autó tényleg pont olyan enne, mint amilyennek szeretném” – fogalmazott a francia, akinek előző csapatánál, a Red Bullnál éppen ez az érzés hiányzott. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!