Nagyon nehéz hétvégén van túl a Manor - F1VILÁG.HU

Nagyon nehéz hétvégén van túl a Manor

HIRDETÉS

Graeme Lowdon, a Manor sportigazgatója úgy véli, épp a megfelelő időben érkezett a nyári szünet a Forma-1-ben, csapatának ugyanis lesz ideje felocsúdni Jules Bianchi tragikus.


Graeme Lowdon, a Manor sportigazgatója úgy véli, épp a megfelelő időben érkezett a nyári szünet a Forma-1-ben, csapatának ugyanis lesz ideje felocsúdni Jules Bianchi tragikus.

Az istálló korábbi francia tehetsége tavaly októberi, szuzukai balesete után a Magyar Nagydíjat megelőző héten hunyt el, búcsúztatóját pedig a verseny hetén, kedden tartották.

Bianchi tragikus halála rányomta a bélyegét a hungaroringi verseny hangulatára, a versenyzők pedig a futam rajtja előtt is megemlékeztek egykori versenytársukról.

„Nagyon nehéz hétvége volt” – mondta Graeme Lowdon, a Manor-Marussia sportigazgatója.

„Mi igyekeztünk azokra a fantasztikus momentumokra emlékezni, amiket együtt éltünk át Jules-lel. Mindig nagy öröm volt versenyezni vele. Mindig ott volt a csillogás a szemében, az ember pedig tudta, hogy amikor beül az autóba, nagyon-nagyon keményen fogja nyomni.”

„A nyári gyárbezárás a lehető legjobbkor jön, mindenkinek lesz ideje arra, hogy a családjával legyen, illetve arra, hogy a szép időkre emlékezzen, mert ez egy nagyon-nagyon nehéz hétvége volt.”

A vasárnapi versenyt követően Sebastian Vettel is a francia versenyzőnek ajánlotta Magyarországon megszerzett győzelmét, valamint azt mondta, nem kétséges, hogy egy napon Bianchi is a Ferrari versenyzője lett volna.

„Jules-t rendkívüli mértékben segítette a Ferrari, illetve a Ferrari akadémiája, és nagyon boldogok voltunk, amikor tesztelhetett az olaszok autójával” – mondta Lowdon.

„Mindenki számára nagyon érzelmes nap volt a vasárnapi, de az, hogy a Ferrari nyert, rengeteg embert jó érzéssel töltött el azok közül, akik segítették Jules pályafutását.”

Hirdetés

A Magyar Nagydíj hétvégéjén egyébként Jules Bianchi családja is jelen volt, őket Bernie Ecclestone saját repülőgépén utaztatta Magyarországra Nizzából.

„Nagyon nehéz nap volt egy rettentően nehéz hét végén – úgy a csapatunknak, mint a teljes F1-es közösségnek” – folytatta a Manor sportigazgatója.

„A hétvégére való felkészülés nagyon érzelemdús volt, és nagyon büszke vagyok a csapatra a bátorságukért és lelki erejükért. Egyaránt volt nehéz és megnyugtató számukra az is, hogy látták Jules családját a pályán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!