Négy DRS-zóna lesz az F1-es Szingapúri Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Négy DRS-zóna lesz az F1-es Szingapúri Nagydíjon

HIRDETÉS
Egy negyedik DRS-zóna is a versenyzők rendelkezésére áll majd a Forma-1-es világbajnoki sorozat következő állomásán, Szingapúrban, melytől azt remélik, az idei versenyen az eddigieknél több előzést látunk majd. Ebben a cikkben összeszedtünk néhány érdekességet, amit tudni érdemes a soron következő versenyhelyszínről!

Közel 7 ezer kilométer választja el Bakut és Szingapúrt egymástól, és a Forma-1-es cirkusz ismét egy hatalmas logisztikai feladatot oldott meg ebben a hosszú szezonban: mindössze néhány nap alatt átszállították a személyzetet, az autókat és a felszerelést a Kaszpi-tenger partjaitól a délkelet-ázsiai városállamba, ahol a Malakka-szoros találkozik a Dél-kínai-tengerrel. Ez az első alkalom, hogy ezt a két futamot egymás után rendezik meg.

Szingapúrban, amely az Egyenlítőn fekszik, a 15. alkalommal megrendezett nagydíjra a száraz időre szánt gumikeverékeket ugyanúgy választotta ki a Pirelli, mint tavaly: a C3-as a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy keverék lesz. Ez a három vegyület már Monzában és Bakuban is használatos volt, bár ezek a pályák egészen eltérő karakterisztikával rendelkeznek.

TAVALY MÓDOSULT A PÁLYA

A szingapúri pályát tavaly módosították annak érdekében, hogy jobban áramoljon a verseny, de még mindig az egyik legkanyargósabb aszfaltcsík a szezonban. A hossza 4,940 kilométerre csökkent, így a körök száma 62-re nőtt. Az utolsó szektorban, ahol korábban a 16-os, 17-es, 18-as és 19-es kanyarok voltak, most egy 400 méteres egyenes található, így a kanyarok száma 23-ról 19-re csökkent. A pálya burkolatának felújítása tavaly kezdődött, és idén is folytatódott a 3-as és 9-es, a 10-es és 12-es, valamint a 14-es és 17-es kanyarok közötti szakaszokon. Az aszfalt simábbnak ígérkezik, ami fontos szerepet játszhat a gumikezelésben.

Mint minden utcai pályán, itt is nagy árat fizethet az, aki a legkisebb hibát is elköveti,  mivel kevés a bukótér, és egy rossz ívválasztás után könnyen a falban találhatja magát az ember. Ezért a biztonsági autó gyakori vendég ezen a pályán, különösen, mivel a balesetek miatt hosszú időbe telik az autók eltávolítása a pályáról. A bokszkiállások jelentős időveszteséggel járnak, átlagosan 28 másodpercet vesz el egy kiállás, részben azért, mert a bokszutcai sebességhatár 60 km/h-ra van csökkentve. Ráadásul az előzés ezen a pályán rendkívül nehéz, így az egykiállásos stratégia az uralkodó. Két kiállás csak abban az esetben jöhet szóba, ha a verseny megszakítják, vagy biztonsági autós szakaszokkal tördelik.

TAKTIKÁZÁS A GUMIKKAL

A lágy keverék általában csak az időmérőn játszik szerepet, míg a versenyen a közepes és kemény keverékek dominálnak. Tavaly azonban a C5-ös is szerepet kapott a futam elején, amikor a versenyzők próbálták kihasználni a tapadását a rajtnál. Az abroncsok kopása főként a hőterhelés miatt jelentkezik, nem is annyira a futófelületen, hanem inkább az abroncs belsejében, ami ritkán látható, és nagyban függ az autók beállításaitól és az általuk generált leszorítóerőtől.

A szingapúri versenyen gyakran látni hosszú, elnyújtott első etapot, amikor a versenyzők igyekeznek minél tovább menni, hogy egyensúlyozzák a két versenyszakaszt. Ez gyakran autóvonat kialakulásához vezet, mivel az autók szorosan követik egymást, és nincs elegendő teljesítménykülönbség az előzéshez, még akkor sem, ha a pályán három DRS-zóna van. Az FIA idén ezért úgy döntött, hogy egy negyedik DRS-zónát is bevezet a 14-es és 16-os kanyarok között, hogy több akciót generáljon. A hétvége végéig várnunk kell, hogy lássuk, milyen hatással lesz ez a verseny menetére.

AZ IDŐJÁRÁS

Hirdetés

A szingapúri időjárás további bizonytalanságot visz a küzdelmekbe. Az Egyenlítő közelsége miatt az éghajlat egész évben hasonló: magas páratartalom, ami ritkán csökken 70% alá, és bármikor előfordulhatnak záporok, akár nappal, akár éjjel.

Ez volt az első F1-es nagydíj, amelyet éjszaka, reflektorok fénye alatt rendeztek, és mindig látványos show-t kínált. Ahogy az ilyen szűk pályákon lenni szokott, az időmérő kulcsszerepet játszik a verseny végeredményének alakulása szempontjából is. Nem véletlen, hogy az eddigi 14 szingapúri versenyből kilencet az pole pozícióból indult versenyző nyert meg. Szingapúr királya Sebastian Vettel, aki ötször diadalmaskodott itt, ebből négy alkalommal pole-ból, és nyolc dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. A német 2022-es visszavonulása után Lewis Hamilton léphet a trónjára, aki négy győzelmet aratott itt, és ugyanannyi pole pozícióval rendelkezik, mint Vettel.

Három jelenlegi versenyző is győzött már a szingapúri pályán: Fernando Alonso kétszer, míg Carlos Sainz és Sergio Perez egyszer-egyszer. Nico Rosberg, aki már szintén visszavonult, egyszer diadalmaskodott itt. A csapatok közül a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes áll az élen négy-négy győzelemmel, míg a legtöbb pole pozíciót szerző csapat a Ferrari hét első rajthellyel. A dobogós helyezéseket tekintve azonban a Red Bull áll az élen 14 top 3-as helyezéssel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!