Friss hírek

Nehéz ügy: Döntenie kell a 2023-as autóról a Mercedesnek

Nemcsak az idei, hanem a jövő évi versenyautó miatt is nehéz helyzetben van a Mercedes Forma-1-es csapata – a német istállónál most azt vizsgálják, megéri-e teljesen átalakítani a W13-as modell koncepcióját 2023-ra, hogy jobb esélyeik legyenek a győzelemre.

A 2022-es szabályváltozások komoly kihívások elé állították a száguldó cirkusz mezőnyét, az pedig már a téli teszteken kiderült, a Mercedes igencsak mellényúlt idei versenyautójával. A W13-as kódjelű versenygéppel ugyan sikerült jelentős előrelépéseket tenni a bajnokság során, ám továbbra sem tartozik a győztes versenygépek közé, és egyelőre nemigen tudja felvenni a versenyt a Red Bull-lal és a Ferrarival.

Lewis Hamilton, a Forma-1 hétszeres világbajnoka Belgiumban, úgy fogalmazott, egyáltalán nem fog hiányozni neki a csapat idei autója, és a Mercedes-főnök Toto Wolff is azt mondta, a W13-asnak nem lesz előkelő helye a stuttgarti múzeumban.

Hirdetés
 

Ahhoz viszont, hogy jövőre egy ütőképesebb autóval tudjanak előállni, a Mercedesnek mindenképpen meg kellene értenie az idei problémákat – márpedig a csapat egyelőre küszködik ezzel, és továbbra is rengeteg a megválaszolatlan kérdés a mérnökök számára az autó teljesítményével kapcsolatban.

Az év azon szakaszában járunk már, amikor az F1-es istállók gőzerővel dolgoznak jövő évi versenygépeiken, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig elismerte, nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen el kell dönteniük, milyen utat válasszanak a W14-es fejlesztésével kapcsolatosan.

„Ez egy nagyon nehéz helyzet, hiszen nyilván van az autónak egy bizonyos koncepciója” – magyarázta Wolff. „Nem arról van szó, hogy sokat tudunk idén kísérletezni, és egyszerűen csak feltesszük a dolgokat és teszteljük őket. Szóval bárhogy is döntünk a következő idényre, nagyon gondosan ki kell értékelnünk, mivel világos, hogy az adatok nem hozzák az eredményeket, és nem korrelálnak a valósággal. Óriási a teljesítményingadozás, amin nem tudunk felülkerekedni.”

„Szóval ebben az adatott pillanatban a jövő évi döntéssel kapcsolatban, akármi legyen is az, például az autó koncepciójának drasztikus megváltoztatása, hogyan is lehetnénk biztosak abban, hogy ez a jobb irány? Hiszen egyértelműen egy kicsit hátrébbról kezdenénk.”

A Mercedes idén egy meglehetősen radikális tervezésű autóval vágott neki a világbajnokságnak: a W13-ason lényegében nincsenek meg a tradicionális oldalszekrények, az autó alaptulajdonsága pedig, hogy akkor tudja a legjobb teljesítményt nyújtani, ha a lehető legkisebb hasmagassággal köröz a pályán – ilyenkor viszont rendre jelentkezett a delfinezés problémája. Jól látható tehát, hogy a kérdéskör rendkívül összetett, Wolff pedig elárulta, ha koncepcióváltásra kerül a sor, vélhetően nem csupán az oldalszekrényeken fognak változtatni.

„Elég nehéz megmondani azt, hogy mi is a koncepció. A kasztni a jelenlegi formájában? Mit jelent ez? A súlyelosztás? A mechanikai és aerodinamikai egyensúly? Az oldalszekrények koncepciója? Az autó összes különböző pillérét kiértékeljük, és lehet, hogy valami megy, valami marad. Jelenleg ezt vizsgáljuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nehéz ügy: Döntenie kell a 2023-as autóról a Mercedesnek
Alonso: Amit Verstappen tud, azt nem lehet tanítani!
Szabályt szeghetett a Red Bull, súlyos büntetést követel a Ferrari és a Mercedes
Ricciardo csak az F1-re fókuszál, „reális opció”, hogy tartalékos lesz jövőre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!